Háború, elhibázott brüsszeli szankciók (esetleg még energiaválság). Mindenre (természetesen kivétel nélkül külső körülményekre) fogja a kormány a magyar gazdaság egyre nehezebb helyzetét, csak hogy ne kelljen beismernie a saját hibáit. Megmagyaráznia például a szavazóbázisának, miért nem lehet csupán a háború, a szankció, vagy (az MNB nemrég bedobott új kliséje szerint) a profit az oka annak, hogy a hazai infláció az Európai Unióban a legmagasabb, az áprilisban utánunk következő Lettországét csaknem 9 (!) százalékponttal fejelte meg. Noha, ha jól tudom, másokat is „sújt” a háború, a brüsszeli szankciók (amelyeket – újfent rögzítsük – narratívája ellenére kivétel nélkül az Orbán-kormány is megszavazott) és az energiaválság.
Talán a külső körülmények és még véletlenül sem a 2022 tavaszi országgyűlési választások megnyerésének szándékával végrehajtott osztogatás tehet arról, hogy a magyar gazdaság immár harmadik negyedéve technikai recesszióban van, s az idei évre a kormányzat által megálmodott 1,5 százalékos GDP-növekedés gyakorlatilag elérhetetlennek tűnik, ahhoz olyan bravúrra lenne szükség, mint ahhoz, hogy egy 0:3-as vesztésre álló focicsapat a rendes játékidő leteltét követő három perces hosszabbításban kiegyenlítsen? Hiszen e csoda eljövetelét sem a második negyedéve mínuszos vállalati beruházások, sem a választáskor kapott pénzeket elköltött és azok helyére az inflációval lépést tartó béremelés formájában újabb forrást nem kapott lakosság zuhanó kereslete nem vetíti előre.
De arról is a háború és Brüsszel tehet, hogy az államkassza annyira kiürült, hogy a kormány kétségbeesetten kajtat többletforintok után, ennek során – pestiesen szólva – nem nézve se Istent, se embert? E hadjárat (bár lehet, hogy békemenetet kéne írnom, hiszen mi békepártiak vagyunk, egyedüliként a NATO-tagországok között (sic!)) során szemrebbenés nélkül kitolta az extraprofitadót 2023 utánra, felrúgva azt a tavaly májusi ígéretét, hogy az idei év végével kivezeti ezt a sarcot, amelynek pont az lehet a következménye, hogy a bankoknak kevesebb forrásuk marad olyan hitelek nyújtására, amelyekből a cégek fejleszthetnek, beruházhatnak, a lakosság pedig növelheti a fogyasztását.
Vagy netán az uniós szankciók miatt fejelte meg a kormány pont ezen a héten a nem állampapír-típusú befektetéseken elért haszonra eddig érvényes 15 százalékos (szja) terhet további 13 százalékkal (a szochóval, azaz a szociális hozzájárulási adóval – jegyzem meg, ez egy megtakarításnál furcsa kombináció), csak hogy az embereknek ekkora infláció közepette ne legyen más épeszű alternatívájuk arra, hogy megőrizzék a spórolt pénzük értékét, vagy legalább fékezzék annak csökkenését, mint az államot finanszírozni?
Az ember azt gondolná, ha ekkora a háború és a szankciók miatti córesz, akkor annak a vállalati szektorban is kézzelfogható jelének kellene lennie. Bár az extraprofitadó már említett prolongálásával a kormány éppen magával kerül ellentmondásba, hiszen, ha ilyen szörnyűek a külső körülmények, akkor azoknak a cégeket is padlóra kellett volna, illetve kellene küldenie.
Ezzel szemben mit olvashatunk a napokban özönlő 2022-es üzleti jelentésekben? Hát azt, hogy kétségtelenül vannak veszteséges cégek, elsősorban amiatt, hogy az anyagi jellegű ráfordításaik kilőttek (ugyanakkor többeket még ez sem tartott vissza attól, hogy dolgozóik bérét megpróbálják az infláció növekedésével azonos mértékben emelni). A NER-hez köthető üzletemberek, vállalkozások azonban nagyon kevés kivétellel nyereségről számolnak be, amelyet nem restek osztalék formájában ki is venni – na ja, ők így pótolják ki a pénzeik infláció miatt csökkenő vásárlóerejét.
S ha még ezek után is lennének kétségeink afelől, mennyire álságos a kormány magáról minden felelősséget elhárító kommunikációja, elég csak az üzleti jelentések végére lapozni, pontosabban legörgetni. A Kockázatok című fejezethez, amely arra szolgál, hogy egy-egy cég leírja, a gazdálkodását a múltban és a jövőben milyen külső körülmények befolyásolhatják negatívan.
Nos, az általam megtekintett több tucatnyi beszámoló egyikében sem szerepel olyan kitétel, hogy a megnevezett hatások, vagyis a háború, az ehhez kapcsolódó gazdasági válság – egyesek még a Covidot is idesorolták –, jelentős vagy számottevően negatív hatással lenne rájuk. Pedig van olyan cég, amely csak a belföldi piacra termel és olyan is, amely exportál (is), sőt, az árbevétele nagyobb része külföldi értékesítésből származik.
Meglehet, a kormányzatipíár-agytrösztben már vadul csattognak a fogaskerekek, hogy erre a jelenségre is legyen valami (megítélésük szerint) frappáns magyarázat. Valószínűbb azonban, hogy e tény egyáltalán nem készteti a kabinetet az eddigi narratívája megváltoztatására. Hiszen szavazóbázisához ezek az infók jó eséllyel el sem jutnak. Így nekik továbbra is gondolkodás (és gondolkodtatás nélkül) lehet nyomatni a háborút és az elhibázott brüsszeli szankciókat.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)
