A háborús helyzetre tekintettel tartózkodnék attól a fordulattól, hogy „bombaként robbant a hír”, de mégis csak ez a legtalálóbb leírása annak, ami hétfő este történt. Hiszen nem más vacsorázott Orbán Viktorral a Karmelita kolostorban, mint az Európai Bizottság (EB) elnöke.
Alapesetben ez akár egy rövid – újságírói szakzsargonban: mínuszos – hír lehetne. Hiszen Magyarország immár 18 éve az Európai Unió tagja, így természetesnek tekinthető, ha az EU döntéselőkészítő, végrehajtó, döntéshozó, ellenőrző és képviseleti szervének a feje tiszteletét teszi az egyik tagállam miniszterelnökénél.
Persze nem akarom eljátszani az álnaivat, mindenki jól tudja, Magyarországnak milyen viharos a kapcsolata Brüsszellel 2010 májusa óta, amikor is a most az ötödik ciklusa megkezdésére készülő Orbán másodszor vághatott neki a kormányzásnak. Azóta a magyar érdekek képviseletére hivatkozva egy sor kérdésben különvéleményeket fogalmaz meg az általa vezetett kabinet, amelyeknek aztán vannak következményei. A leghúsbavágóbb az EB által április végén megindított úgynevezett jogállamisági eljárás, amiatt ugyanis a Magyarországra irányuló uniós pénzcsapok elzáródhatnak.
Nem kevés pénzről van szó, az EU hétéves költségvetéséből mintegy 14 ezer milliárd forint támogatás járna hazánknak, miközben a covid miatti válság kezelésére biztosított helyreállítási alapból már annak létrehozása óta sem jutunk hozzá mintegy 2500 milliárd forinthoz.
Mindezek azonban nem befolyásolták a választásokon megerősödött Orbán-kormányt, hogy a napokban ismét tengelyt akasszon Brüsszellel. Ezúttal az Oroszországgal szemben tervezett olajembargó ügyében. Nem értettek egyet ugyanis azzal uniós tervvel, miszerint az EU-s tagállamoknak fokozatosan, 6-8 hónapon belül le kell állítaniuk az olajimportot Oroszországból. Még az sem hatotta meg Orbánékat, hogy az orosz olajtól való nagyfokú függősége miatt Magyarország és Szlovákia először egy-, majd – vélhetően a heves ellenérzéseket érzékelve – kétéves haladékot kapott, azaz 2024 végéig még folytatható lenne az import.
Ám ez sem volt elég a magyar kormánynak, amely állítólag ötéves – sőt egyes hírek szerint – teljes felmentést szeretne.
Itt jegyzendő meg, hogy jómagammal szemben Orbán nem volt annyira kényes a háborús hasonlatok használatára, az egy héttel ezelőtti rádióinterjújában „a magyar gazdaságra ledobott atombombának” nevezte a brüsszeli olajembargós javaslatot.
Ilyen előzmények után jött a hír, hogy Ursula von Leyen hétfő este elkölt egy munkavacsorát Orbán Viktorral. Ami azért okozhatott meghökkenést, mert alig néhány órával azelőtt látott napvilágot, az EB kész eltörölni a vétójogot, mondván, „nem működik az egyhangú döntéshozatal a kulcsfontosságú területeken”. Ez a magyar kabinetet azért érintené érzékenyen, mert így nem lenne képes egyedüliként megfúrni az unió által tervezett döntéseket – ez esetben az olajembargót. Más kérdés, hogy ez ügyben úgy tűnik, Magyarország nem lenne egyedül, mellette Szlovákia, Csehország és Bulgária is jelezte, nem ért egyet a javaslattal.
Azt nem tudni, mi volt a munkavacsora menüje és az mennyire ízlett von der Leyennek. Mindenesetre a kiszivárgott hírek szerint az, amit Orbán mondott neki, nem volt az ínyére. Amit aztán Szijjártó Péter későbbi kijelentése is alátámasztott, miszerint „a kormány visszatér eredeti álláspontjához, miszerint csakis akkor reális az Oroszországgal szembeni olajembargó bevezetése, ha az kizárólag a tengeri szállítási útvonalakra vonatkozna, míg a csővezetékes tranzit teljes mértékben kivételt kapna”.
A héten tehát nem sikerült előrelépni az olajembargó ügyében, igaz, az ismert fideszes bonmot-t erre az esetre aktualizálva Orbán akár azt is mondhatná, hogy hátra sem.
Visszatérve az EB elnökének budapesti vizitjéhez, az jelzi, hogy ha igazán fajsúlyos kérdésekről van szó, akkor a reálpolitikusi ének előjönnek az emberekből, egy nagy cél érdekében akár a legádázabb ellenféllel, ellenséggel is hajlandók egy asztalhoz ülni (jó lenne, ha a háború kapcsán is látnánk effajta józanságot).
Leyen budapesti villámlátogatása kapcsán ugyanakkor óhatatlanul eszembe jut egy másik pálfordulás. Igaz, a főszereplőt nem Pálnak, hanem Ferencnek hívják. A pápáról van szó, aki tavaly júniusban még – állítólag – azt mondta, a három hónappal későbbre, vagyis szeptemberre időzített budapesti látogatása alatt nem kíván találkozni Orbán Viktorral. Mégis „összefutottak”, ami annyira jól sikerülhetett, hogy a Fidesz április 3-ai választási győzelme utáni első útja Orbánnak a Vatikánba vezetett. Amelyen a magyar kormányfő még azt a bizalmas (akkor úgy tűnt, egyenesen a Kremlből származó) információját is megosztotta a katolikus egyház fejével, miszerint az oroszoknak az a tervük, május 9-én véget ér a háború.
Nos, ez a terv (sem) vált be – ennek a hétnek volt a fejleménye az is, hogy Putyin nem jelentett be ilyet – igaz, az előzetes várakozásokkal ellentétben, mást sem – a II. világháborús győzelmi beszédében.
Mindazonáltal furdalja az oldalamat, vajon mi késztethette Ferenc pápát az Orbánnal szembeni korábbi hozzáállása megváltoztatására.
