Nem lehet könnyű mostanában a Fidesz-KDNP képviselőinek, hiszen a választások előtt alig egy hónappal döcög a kézivezérlés, így pedig a gombnyomogatáshoz szokott kezek sem biztosak abban, hogy mi illendő inkább: ellentmondani az emberi együttélés jobb társaságban alapelvnek gondolt tételeinek, vagy megmásítani a kormánykommunikáció korábbi irányelvét, így bemosva még egyet a hátuk közepére sem kívánt Magyar Péternek?
Kezdjük az elején: április 24-én az Európai Parlament (EP) Strasbourgban plenáris ülést tartott. Itt kerültek a testület elé a nők elleni és a családon belüli erőszakkal szembeni küzdelem irányelvei. A mérföldkövet jelentő javaslatot egyébként döntő többséggel meg is szavazták. Ez egyáltalán nem meglepő abból a szempontból, hogy a direktíva olyan, józan ésszel az abszolút minimumnak nevezhető törekvéseket tartalmaz, amelyek célja a hathatósabb fellépés az online erőszak ellen, az áldozatvédelem, valamint a nemi erőszak elleni fellépés. Az elfogadott rendelkezések az EP közleménye szerint például tiltanák a női nemi szervek megcsonkítását és a kényszerházasságot is. Na, ezek azok a törekvések, amelyet a Fidesz EP-képviselői nem támogattak, hiszen mindannyian a 72 tartózkodó névsorában tűntek fel (a KDNP-s Hölvényi György nem szavazott) – ha demagóg akarnék lenni, azt is mondhatnám,
a tartózkodással tulajdonképpen beleegyeztek abba, hogy nők és gyermekek százezreinek életét megkeserítő jelenségek fennmaradjanak.
De persze, ez az állítás nem különösebben fair, így vegyék úgy, hogy nem mondtam semmit, még ha valójában nem is járnék annyira távol a valóságtól.
Fotó: Guzmits Zoltán Dániel
Magyar Péteren innen, s túl
Most, hogy az alaphelyzet tehát adott, evezzünk hazai vizekre, hiszen a Deutsch Tamás vezette EP-kommandó furcsa voksolása elsősorban nem a fő probléma, hanem csak egy életveszélyes jelenség egyik tünete. Mondjuk ki: a kormány, a kormányközeli média és influenszerek számára
a családon belüli, és a nők elleni erőszak egy bunkósbot, amivel addig gyepálnak egy kiszemelt áldozatot, ameddig lehet – azzal azonban már elegánsan nem foglalkoznak, hogy a nem tetsző elemek támadására használt tényállás sokak számára kegyetlen realitás.
Maradjunk Magyar Péternél és Varga Juditnál, hiszen az elmúlt hónapokban a nők elleni erőszakkal kapcsolatban szinte csak kettőjük ügyéről van szó – ennek helyessége egyébként szintén megkérdőjelezhető. Itt Magyar politikai zászlóbontása után került elő újból a kegyelmi botrányba végleg belebukott korábbi igazságügyi miniszter, és vádolta meg exférjét azzal, hogy bántalmazta. Ezen a ponton fontosnak tartom megjegyezni, hogy annak eldöntése, hogy Varga Judit vádja igaz, vagy sem, nem az én tisztem, mint ahogy tökéletes áldozat sem létezik.
2019-et írtunk, amikor miniszteri kinevezése előtt Varga Judit politikai hisztinek nevezte a családon belüli és nők elleni erőszakot szigorúbban kriminalizáló Isztambuli Egyezményt – ezt egyébként azóta sem ratifikálta a kormány, holmi „romboló genderszemléletre” és a migrációra hivatkozva, azzal az indoklással, hogy a magyar jogrendszer már így is elég szigorú.
Minden bizonnyal a strasbourgi fideszes EP-különítmény tartózkodása mögött is ez, az Isztambuli Egyezmény elutasításakor felmutatott alapelv áll, ám azóta történt egy s más. Azzal, hogy Varga Judit családon belüli erőszakkal vádolta meg Magyar Pétert, és a kormánykommunikáció is ezzel lendült támadásba, azonban a tényleges erőszakellenes intézkedések és irányelvek hiányoznak. Ezeket az EP-n belül sem támogatják, nehéz nem azt gondolni, hogy a családon belüli erőszak tényleg csupán fegyverként érdekli a kormányt, amelyet bevethetnek, amikor szükséges, ám ez villámgyorsan visszafelé sülhet el.
Ugyanis vagy arról van szó, hogy az előhozott vádak hamisak, vagy pedig Magyarországon még a kiemelt helyzetben lévő, a rendszer teljes mellszélességű támogatását élvező nők sincsenek biztonságban.
Én ezt hallva, bármi is a helyzet, nem vagyok nyugodt. Nagyon nem.
