Az Isten kegyelméből és a nép akaratából is uralkodni akaró kormányfőnk nem először küldött egyértelmű üzenetet (az egyik politikai megmondó ember szerint selyemzsinórt) a Sándor-palotába. Kitörölhetetlenül a szemem előtt van, amikor az olimpiai bajnokhoz és egy államférfihoz is méltatlan módon viselkedett egykori tévétornászra, Schmitt Pálra 2012-ben ráégett a plágium-ügye, majd kézhez véve az üzenetet, dicstelenül távozott. Örömtüzek gyúltak, hiszen először fordult elő, hogy egy ilyen magas emelvényről valaki nem önszántából lépett le. Persze akkor sem lehetett azt mondani, hogy jó ez így, mert úgymond működik a demokrácia, amiben a sajtó őrkutya/ellenőrző szerepe megkerülhetetlen. Nem, már akkor sem működött, s azóta még inkább nem tud működni, mert nem hagyják. Kegyelmes úr nem hagyja.
Ezen a napsütéses mostani csütörtökön megint üzent, immár új lakhelyéről, a palotával szomszédos Karmelitából: nem járja, hogy az ő általa kijelölt palota-lakó csak úgy önállóskodjon. Ehhez azt a módszert választotta, hogy módosítja a gránitszilárdságú alkotmányt, elvégre neki is van egy focicsapatra való gyereke és unokája, akiket mindenkitől is megvéd. Egyelőre nem kérte, hogy üljenek le „megbeszélni” a továbbiakat. Még nem, de közbelépésével még súlytalanabbá tette magát az elnöki intézményt.
Lemond-e az így megtámadott Novák Katalin? - tették fel sokan azóta a kérdést. Mi is így tettünk még csütörtök este és szavazásra buzdítottuk olvasóinkat. Talán nem meglepő, de a rengeteg válaszadó fele szerint nem és nem is kér bocsánatot. Később maga adott ki egy közleményt, miszerint „örömmel fogja aláírni” az alkotmánymódosítást. Ennek az őszinteségét csak az hiszi el, aki nyeretlen kétéves.
A magukat gyermekvédő világbajnoknak tekintő potentátok (a főnök, a miniszterei és a kormánypárti képviselők) kínoson eltolják maguktól a gyerekmolesztáló egyházfiak ügyét, úgy tesznek, mintha nem is tudnának ezekről az esetekről. Még sohasem hallottunk az ezeket nyilvánosan elítélő megnyilatkozást, csak általános ejnye-bejnyét arról, hogy ilyet nem szabad tenni.
Novák Katalin kegyelmi döntésére nincs mentség és Varga Judit akkori igazságügyi miniszter ellenjegyzésére sem. Az meg főleg felháborító, hogy más esetekben a köztársasági elnök asszony hosszasan indokolt, most ez elmaradt. Tudom, hogy nem kötelező, de így illik, kedves „családbarát” kormány- és államfő. Vehetjük tiltakozásnak is, hogy az elnöki tanácsadói testület három tagja (Gundel Takács Gábor, Lackfi János költő-îró és Tomán Szabina ismert üzletasszony) még csütörtökön lemondott, Szörényi Levente pénteken csatlakozott hozzájuk, Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztési Központ intézményvezetője pénteken hasonló lépést jelzett előre, de egyelőre csak lebegtette a távozást.) De mi ellen tiltakoztak ők? A kegyelmi döntés vagy a kormányfői lépés ellen? Gyanítom, inkább magukat mentették ki ebből a kellemetlen helyzetből.
Ha úgy vesszük tehát, immár hagyomány a közel 14 éve egyfolytában regnáló erőnél, hogy a maga által kreált, ám idővel kellemetlenné vált államfőket eltávolítja, de legalábbis annyira háttérbe szorítja, hogy ne lehessen miattuk tovább támadni magát a kormányzó erőt. Mert itt ez a lényeg.
Nem szabad megengedni, hogy a saját táboron belüli ellentétek – kikerülve a belső körökből és törvényszerűen felnagyítva a magára valamit is adó, függetlenségre törekvő sajtó által – erodálják a szavazóbázist.
Ugyancsak jól emlékszem más elővágásokra. Ott van például Simicska Lajos kivéreztetése, vagy Lázár János vidékre száműzése. Később, 2020-ban Szájer József ügyének az eltussolása és „megértő” félremagyarázása vagy a Borkai-féle botrány kezelése. Higgadtan gondolkodó embernek nem lehet kérdés, hogy nem Novák Katalinról szól ez az egész mostani történéssorozat. Csakis arról, hogy a kritikát, ellenszegülést nem tűrő Kegyelmes úr nem ismer kegyelmet. Megint, sokadszor.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
