Vasárnap nyilvánosságra került Joe Biden amerikai elnök döntése, amely engedélyezte Ukrajnának a nagy hatótávolságú amerikai rakéták bevetését Oroszország területén – az engedély (egyelőre) a Kurszki területre szól, ahol orosz és észak-koreai katonák harcolnak az ukrán csapatok ellen.
Egy nappal később Moszkva „megfelelő és érezhető” válaszlépést helyezett kilátásba. Ami kedden meg is jött: Vlagyimir Putyin orosz elnök jóváhagyta az orosz nukleáris doktrína módosítását.
Eszerint nyugati, nem nukleáris fegyverek használata az Oroszországi Föderáció ellen „nukleáris választ” válthat ki Oroszország részéről, amennyiben a támadás „kritikus fenyegetést” jelent „Oroszország és Fehéroroszország szuverenitására és (vagy) területi integritására”.
Szerdán Joe Biden újabb fegyverszállítást hagyott jóvá Ukrajna számára: sajtóhírek szerint Washington taposóaknákat szállít majd Kijevnek a kelet-ukrajnai orosz előrenyomulás megállítása céljából. Ennek hátterében az áll, hogy az orosz csapatok előrehaladása felgyorsult az elmúlt hónapokban, és külföldi szakértők már az ukrán front összeomlásától tartanak.
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium
Szerdán érkezett hír arról is, hogy Ukrajna – a háború során először – brit Storm Shadow rakétákat vetett be oroszországi célpont ellen, feltehetően szintén a Kurszki területen. Ukrán illetékesek nem erősítették meg, de nem is cáfolták az értesülést.
És itt még nincs vége az eszkalációs spirálnak: csütörtökön Oroszország egy új típusú, közép hatótávolságú ballisztikus rakétát vetett be Ukrajna negyedik legnagyobb városában, Dnyipróban katonai és ipari célpontok ellen. Vlagyimir Putyin televíziós beszédében azt mondta, hogy a támadás válasz volt az amerikai és brit fegyverek használatára.
Az orosz elnök hozzátette: „Felkészültünk minden fejleményre. Ha valaki még mindig kételkedik ebben, akkor rosszul teszi. Mindig válaszolni fogunk.”
Az új típusú rakéta használatát Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „egyértelmű és súlyos” eszkalációnak nevezte, és válaszlépésre szólította fel a világot. A NATO pedig azt közölte, hogy az orosz lépés nem fogja eltántorítani attól, hogy tagországai támogassák Kijevet.
És a sort még folytathatnánk: a héten például napvilágot látott a német védelmi minisztérium egy titkos, korábban készült jelentése, amely szerint a minisztérium egy esetleges háborúra készíti fel az ottani cégeket.
Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője eközben „elsődleges célpontnak” nevezte egy „potenciális semlegesítés” tekintetében a lengyelországi Redzikowóban található amerikai katonai bázist.
Orbán Viktor miniszterelnök pedig pénteken a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy a háború két legveszélyesebb hónapja következik.
Szerinte ha az orosz elnök mond valamit, az nem fecsegés, annak van súlya, következménye. Amikor az oroszok módosítják az atom- és nukleáris erejük bevetésére vonatkozó doktrínát, akkor ez nem egy kommunikációs fogás – mondta.
De valóban reális veszély a világháború?
Valószínűleg nincs olyan ember a világon, aki erre ebben a pillanatban választ adhatna. Nem lehet ugyanis tudni, hogy az orosz fenyegetések „csak” a kommunikációs hadviselés részei, vagy Moszkva valóban komolyan mérlegel egy NATO-tagállam elleni támadást, vagy akár egy korlátozott nukleáris csapást.
A józan ész azt mondatja velem, hogy utóbbi két lehetőséget valószínűleg nem fogja meglépni Moszkva – főleg azért nem, mert öngyilkos lépés lenne nyílt háborút kezdeni a világ legerősebb katonai szövetségével szemben. Ugyanakkor nem látok bele Putyin fejébe – és valószínűleg van az a vörös vonal, amely átlépése esetén már nagyon radikális eszközhöz nyúlna. Ezt a szempontot a Nyugatnak is érdemes szem előtt tartania.
Most egyelőre az látszik biztosan, hogy mind Kijev, mind Moszkva próbál katonailag a lehető legjobb helyzetbe kerülni jövő év január 20-ig, Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatásáig – az ugyanis valószínűleg változást fog hozni az amerikai Ukrajna-politikában. (Hogy pontosan milyet, az egyelőre szintén kérdés.)
Ez egyben azt is jelenti, hogy Oroszország próbál minél nagyobb területeket elfoglalni Kelet-Ukrajnában, miközben Ukrajna próbálja elkerülni a front összeomlását, és megtartani állásait az oroszországi Kurszki területen.
Mindez pedig azt is jelenti, hogy a magyar miniszterelnök mantrája, miszerint azonnal tűzszünetet kell kötni és béketárgyalásokat kell kezdeni, jelen helyzetben teljesen irreális, ráadásul Ukrajna szempontjából minden bizonnyal igazságtalan következményekkel járna. Az ukrán és az orosz háborús célok jelen pillanatban összeegyeztethetetlenek, a következő két hónapban sajnos a harcok eszkalációja várható.
Orbán Viktor azon bejelentése – hogy a szintén eszkalációval fenyegető közel-keleti konfliktusra is kitérjünk – pedig egyenesen szégyenletes, miszerint magyarországi látogatásra hívja meg azt a Benjamin Netanjahut, aki ellen csütörtökön elfogatóparancsot adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC).
A szervezet azért tett ilyen lépést az izraeli miniszterelnök, valamint a közelmúltban leváltott Joáv Galant védelmi miniszter ellen, mert a bírók szerint „alapos okkal” állítható, hogy „bűnügyi felelősség” terheli őket „háborús és emberiesség elleni bűncselekmények” elkövetéséért a gázai háborúban. Ezek között említették például az éheztetést és a civil lakossággal szembeni háborús bűnöket. (Izrael élesen visszaautasította a vádakat. Az ICC egyúttal Mohammed Diab Ibrahim al-Maszri, a palesztin Hamász katonai szárnyának főparancsnoka ellen is elfogatóparancsot adott ki emberiesség elleni és háborús bűncselekmények vádjával.)
Hát itt tartunk most: egy eszkalálódó ukrajnai háború, valamint egy szintén szörnyűséges gázai (és libanoni) háború. Ilyen időkben különösen nagy szükség lenne egy olyan magyar kormányra, amely a nemzetközi, ezen belül az európai közösség nagy többségével összhangban cselekszik, és van valamiféle egészséges igazságérzete – a fentiek alapján sajnos úgy tűnik, hogy a mostani kormány messze nem ilyen.
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
