Valami történt a lépcsőházban – Zoltán Gábor: Levegőt venni
Zoltán Gábort valószínűleg a nyilasok kegyetlenségeit részletekbe menően ismertető Orgia című regényéről ismeri a legtöbb olvasó, ám a szerző most egy novellakötettel jelentkezik. A Levegőt venni gondosan válogatott vékony kötet rövid elbeszélésekkel, amelyek egy néhány megállós villamosozás alatt vagy egy gyors lámpaoltás előtt is elolvashatók, csak nem kizárt, hogy a végén beleszövik magukat az álmainkba.
Zoltán Gábor mondatai pontosak és precízek, semmit sem magyaráz bennük túl a szerző, az érzelmek burjánzását nem fejtegeti fölöslegesen, ennek ellenére a novellák nem érzelemmentesek, sokkal inkább belső feszültséget hordoznak.
A Nadrágot venni című rövid elbeszélés például egy áruházi bevásárlást mutat be, amelyen a narrátor és az apja vennének részt. A leírás minden részletre kiterjed, az összes apróságra és buta rutinra, ahogy arra is, hogyan tárulna fel végül az apa szinte gyermeki védtelensége és ellenállása fia akaratával szemben, hogyan nem valósulna meg az egyébként ajándéknak szánt nadrágvásárlás, amíg a szöveg végén véglegesen ki nem derül, hogy ez egy képzelt jelenet, arról szól, mi lenne, ha a narrátor apja élne, milyen lenne ez a meg nem valósult közös próbálkozás az együttlétre. És bár végig sejtjük, hogy ez egy feltételes mód minden értelemben, csak az utolsó bekezdésekben tárul fel a hiány, és soha nem kerül kimondásra az oldalak mögött rejlő szomorúság: az, hogy bármilyen félrecsúszott közös próbálkozás ezerszer jobb lenne, mint az, ami van, hogy már nem lehet soha többet próbálkozni.
|
Az áruszállító hasonlóan erős szöveg egy férfiről, aki szinte várja a bekövetkezendő halálos szívinfarktust, sőt, a közelébe is kerül a lépcsőházban, közben pedig felidéz egy éjszakát fiatal korából, amikor egy nála jóval idősebb, szívbeteg nőt vitt fel a lépcsőn a karjában, és láthatatlan vonzalom alakult ki kettejük között néhány emelet alatt. A vonzalom semmilyen módon nem folytatódott, sehova sem vezetett, mégis jelentősnek bizonyult, ezt pedig onnan lehetett tudni, hogy a főszereplő emlékezett rá. Érzészárvány szépen bemutatva, olyan, amilyen mindannyiunknak van több is, ezek pedig érthetetlen és láthatatlan módon meghatározzák az életünket.
A kötet mindenkinek javasolt, aki szeretne valamit, ami kortárs, könnyen olvasható és mégis üt.
Egy egész világ van a világ végén – Szeifert Natália: Örökpanoráma
Szeifert Natália már az Altató szerekről című regényében bizonyította, hogy egyéni stílusával magával tudja ragadni az olvasót, ám az említett regényben a női hangok belső áradása, szenvedélye, lüktetése adta a ritmust, bár egyáltalán nem romantikával túlfűtötten, hanem éppen hogy gyakran a realitással fejbe kólintva az olvasót, mégis megmaradva valamifajta folyamatos, szenvedélyes zenében.
Ehhez képest az Örökpanoráma teljesen más ritmust és nyelvet kínál, sokkal kiegyensúlyozottabb elbeszélésmódot, amely gondosan ügyel arra, hogy ne folyjon el a belső hangok váltakozó ritmusában. Az utóbbi regény nem rángat, felemel és leejt (amivel szintén nincs baj egyébként), hanem a karjában tart, és aki olvassa, teljesen megnyugodhat abban, hogy a szerző nem fogja igénytelen szöveggel megkínálni: a minőség itt garantált.
Az Örökpanoráma családregény, amely Szegélyen játszódik, ismerős-fiktív helyen, egy apró faluban, és a történet a múlt század elejétől a távoli jövőig vezet, olyannyira, hogy az egyébként realisztikus elbeszélés az utolsó szakaszban már olyan messzi évekbe vezet, amelyet mi még nem láthatunk pontosan, bár persze sejtéseink lehetnek újabb járványokról és természeti katasztrófákról.
|
Szeifert Natália regénye szépen szerkesztett mű: meg-megjelennek benne azok a szereplők sorsát meghatározó események, amelyek végül nem kerülnek kifejtésre, a szépen összerakott darabkákból mégis lassan összeállnak az olvasónak. A regény egy falusi lány, Mariana ösztönös és határozott, belülről vezérelt, mágikus cselekedeteitől és választásaitól három magányos lélek elméleti összekapcsolódásáig jut a globális klímaválság utáni posztapokaliptikus korszakban. A mágiától így jutunk el a fontos elméleti kérdésekig: meg lehet-e írni egyáltalán egy közösség történetét? Mi az örök élet titka, és kell-e az nekünk, ha pedig igen, milyen áron?
Szeifert Natália a magyar irodalom egyik kiemelkedő tehetsége, hiba volna elmulasztani a regényét!
