3p

Már a döntés előtt az esélyesek közé sorolták az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezésekért a két kutatót. 

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben az MTI szerint. 

A döntés nem meglepő, mert Karikó Katalint és Drew Weissmant az esélyesek közé sorolták a döntés előtt. A díjakat, amelyek mellé 10 millió svéd korona (375 millió forint) jár, a szokásoknak megfelelően az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át. 

A járvány elleni küzdelem főszereplője volt a Karikó Katalin és Drew Weissman fejlesztésein alapuló mRNS-technológián alapuló vakcina. Fotó: MTI
A járvány elleni küzdelem főszereplője volt a Karikó Katalin és Drew Weissman fejlesztésein alapuló mRNS-technológián alapuló vakcina. Fotó: MTI
Az MTVA összeállításából kiderül, hogy az orvostudományi Nobel-díjat 1901 óta 114. alkalommal ítélték oda, összesen 227 kitüntetettnek: 40 alkalommal kapta egy, 35 alkalommal két, 39 alkalommal három tudós megosztva az elismerést. A 227 kitüntetettből 13 nő, akik közül csak Barbara McClintock vehette át egyedül a díjat 1983-ban. A kitüntetést kilenc alkalommal (1915, 1916, 1917, 1918, 1921, 1925, 1940, 1941 és 1942) nem ítélték oda. A díjat egy kitüntetett nem vehette át: a német Gerhard Domagk a náci kormány parancsára vissza kellett utasítsa a neki 1939-ben megítélt Nobel-díjat, a tudós az érmet és az oklevelet (a pénzt már nem) csak 1947-ben vehette át.

Az eddigi legfiatalabb kitüntetett a kanadai Frederick G. Banting, aki 1923-ban 32 évesen vehette át a díjat, míg a legidősebb az amerikai Francis Peyton Rous, aki 87 éves volt, amikor 1966-ban neki ítélték a kitüntetést. 1947-ben fordult elő első alkalommal, hogy egy házaspár mindkét tagja, Gerty és Carl Cori is megkapta az orvosi Nobel-díjat, majd 2014-ben a norvég May-Britt Moser és férje, Edvard Moser szintén megosztott orvosi Nobel-díjat kapott. 2022-ben első alkalommal díjazták egy orvosi Nobel-díjas tudós gyermekét: az 1982-ben kitüntetett svéd Sune Bergström után fia, Svante Pääbo genetikus is megkapta a Nobel-díjat. A legidősebb élő kitüntetett az 1924-ben született francia-amerikai Roger Guillemin, aki 1977-ben kapta meg az elismerést. 2011-ben a kanadai Ralph Steinman a kitüntetés bejelentése előtt három nappal meghalt, de a díjat - amely 1974 óta posztumusz nem adható - nem vonták vissza, mert a bizottság a döntés meghozatalakor még nem értesült a hírről.

Érdekesség, hogy a jelöltekről ötven évig nem közölhető információ. Így például csak a fél évszázad lejártával derülhetett ki, hogy Sigmund Freud osztrák pszichiátert több mint tucatnyi alkalommal jelölték, ennek ellenére sem kapta meg a díjat. Az élettani-orvosi Nobel-díjnak eddig három magyar vagy magyar származású kitüntetettje volt. Bárány Róbert (1876-1936), aki az első világháború után Svédországban élt, 1914-ben kapta a díjat "a vesztibuláris apparátus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért". 1937-ben Szent-Györgyi Albert (1893-1986) kapta a kitüntetést "a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen ami a C-vitamin és a fumársav-katalízis felfedezését illeti" - ő az egyetlen magyar tudós, aki idehaza folytatott kutatásaiért kapta meg a díjat. Az Amerikában letelepedett Békésy György (1899-1972) "a fül csigájában létrejövő ingerületek fizikai mechanizmusának felfedezéséért" 1961-ben kapott orvosi Nobel-díjat.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!