Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy Stephen Hawking Az idő rövid története című könyve minden idők egyik legnagyobb hatású tudományos könyve – sőt talán amellett is lehetne érvelni, hogy rajta van a helye általánosságban a legnagyobb hatású könyvek listáján is. Az idő rövid története 1988-as megjelenésekor hosszú ideig különböző bestseller-listák élén tartózkodott, azóta pedig több mint negyven nyelvre fordították le, és összesen közel harmincmillió példányban kelt el világszerte (magyarul 1989-ben jelent meg először).
A mű nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a 2018-ban meghalt Hawking, egy alapvetően az átlagemberek számára nagyon nehezen érthető tudományterületen, az elméleti fizika területén dolgozó tudós olyan popkulturális ikonná tudott válni, aki filmekben, filmsorozatokban, rajzfilmekben, képzőművészeti és más alkotásokban is megjelent, és akinek a tudomány világán kívüli ismertségéhez talán csak Albert Einsteiné mérhető. (Ehhez persze hozzájárult Hawking személyes sorsa, aki eredményeit az ALS, azaz amiotrófiás laterálszklerózis betegségével küzdve, előbb tolószékbe kényszerülve, majd beszédképességét is teljesen elveszítve érte el – ő maga azonban nem kedvelte, ha eredményeiről úgy beszélnek, hogy „betegsége ellenére” érte el ezeket, vagy ha testének korlátozott képességeit elméje szárnyalásával állították szembe.)
A lényegre törve
Az idő rövid története sikerének titka az volt, hogy mindannak a lényegét, amit a tudomány az 1980-as évekig ki tudott deríteni az univerzumot érintő legnagyobb kérdésekről, mint mondjuk a téridő természetéről, az ősrobbanásról vagy éppen a fekete lyukakról, olyan közérthető nyelven fogalmazta meg, hogy a megértéshez semmilyen tudományos előképzettségre nem volt szükség. Ezt Hawking az a képessége tette lehetővé, hogy szemléletes analógiákat és képeket alkalmazzon. A könyvben – amely ugyebár az elméleti fizikáról szól, ne feledjük – végül egyetlen egy darab képlet, Einstein híres E=mc2-e szerepel, minden más szavakkal, szemléletes ábrákkal van elmagyarázva. (Kevéssé ismert, hogy a könyv végső formájának eléréséhez rengeteget tett hozzá az első kiadás szerkesztője, Peter Guzzardi, a Bantam Books kiadó munkatársa. Hawking elmondása szerint Guzzardi gyakorlatilag újraíratta vele a kéziratot, és laikusként nem nyugodott addig, amíg Hawking olyan formába nem öntött minden részt, amely számára is érthető volt. Sőt, Guzzardi volt az is, aki a frappáns címmel előállt: így lett az A Brief History of Time az eredeti From Big Bang to Black Holes: A Short History of Time-ból.)
A könyv olvasásának élményéhez pedig Hawking legendás, az öniróniától sem mentes fanyar humora is hozzátett. Ez később, állapotának további romlásával sem hagyta el a tudóst, aki például azon is szívesen viccelődött, hogy sokan megvásárolták a könyvet, hogy a könyvespolcukra kitéve okosabbnak látszódjanak tőle, de elolvasni már nem olvasták.
Vissza az egész
Nem viccelt viszont állítólag Hawking, amikor 2002-ben cambridge-i irodájába kérette tanítványát és munkatársát, Thomas Hertog kozmológust, és azt közölte vele:
„Meggondoltam magam. Könyvem, Az idő rövid története rossz alapfelvetésre épülve íródott”
- szólt a gép hangszórójából, amelyen keresztül az ekkor már beszédképtelen Hawking meg tudta osztani gondolatait a világgal. Minden idők egyik legnagyobb hatású tudományos könyvét tehát megtagadta alkotója - írja a Guardian, aki Hertoggal idézte fel az eseményeket.
Hertog álla természetesen leesett ettől a kijelentéstől, viszont elmondása szerint Hawking egyáltalán nem volt letörve, sőt „a szemei ragyogtak az izgatottságtól”. Hawking ugyanis dolgozni akart, és Hertogot kérte fel, hogy segítsen az univerzumról alkotott nézeteit új, megfelelőbb formába önteni. A páros ezután évekig dolgozott együtt, egyre nehezebb körülmények között, mivel Hawking állapotának további romlásával már a beszédszintetizáló gépet sem tudta kezelni, ezután csak szemével tudta közölni Hertoggal, egyetért-e annak állításaival, következtetéseivel.
És mi született a munkából? Hertog elmondása szerint Hawking fő problémája az volt, hogy nehezen tudta megérteni, hogyan hozott létre az univerzum az élet számára oly tökéletesen kedvező feltételeket. A récsecskékre ható különböző erők gondosan adagoltnak tetsző egyensúlya, amely lehetővé teszi a komplex molekulák létrejöttét, a tény hogy csupán három térdimenzió létezik, és még sorolhatnánk a tényezőket, amelyek mintha arra utalnának, hogy univerzumunkat az „életre tervezték”.
„Stephen azt mondta, most úgy gondolja, tévedett, ezért a következő húsz évben a kozmosz egy olyan új elméletének kidolgozásán dolgoztunk, amely jobban képes megmagyarázni az élet létrejöttét”
– fogalmaz Hertog.
Az idő eredete
Az eredmény pedig egy hamarosan, angolul április elején megjelenő könyv lett, amely az Az idő eredete: Stephen Hawking utolsó elmélete címet viseli. Darwin evolúciós elméletét bemutató főművének címére (A fajok eredete) való utalás nem véletlen.
„Végül mindketten sokkal inkább úgy kezdtünk gondolkozni a fizikáról, ahogy a biológiáról gondolkozunk. Közös alapokra helyeztük a fizikát és a biológiát”
- állítja Hertog, aki szerint a Hawkinggal megalkotott új szemlélet megfordítja a fizikai törvények és a fizikai valóság közti hierarchiát, és „kimondottan darwiniánus” szellemű.
„Ez egy olyan filozófiához vezet a fizika területén, amely elutasítja azt a gondolatot, hogy az univerzum egy gépezet, amelyet a fizika öröktől létező, kíméletlen törvényei irányítanak, és egy olyannal helyettesíti, amely az univerzumot egyfajta önszervező egységnek fogja fel, amelyben mindenféle mintázatok felbukkannak, amelyek közül a legáltalánosabbakat nevezzük mi a fizikai törvényeinek.”
Meglátjuk, a Hertog jegyezte könyv megközelíti-e Az idő rövid történetének népszerűségét, és lesz-e annyira közérthető, mint a mű, amelynek a helyére kíván lépni. Azért azok, akiknek ott pihen a könyvespolcán Hawking bestsellere, és el is olvasták, semmiképpen ne dobják ki a kukába, még ha szerzője, úgy tűnik, hibás alapfeltevésből indult is ki. Akik pedig megvették, de nem olvasták el a könyvet, mostantól azzal nyugtathatják lelkiismeretüket, hogy jobb is így, hiszen maga Hawking is megtagadta már az abban leírtakat. Csak aztán jól gondolják meg, melléteszik-e Thomas Hertog művét is.
