4p

Ami biztos: a hó hamarosan esni fog, és a síszezon elkezdődik északi szomszédunknál. A szlovák síturizmus újdonságairól hallhattunk a Szlovák Kultúra Házában.

Az Alacsony és a Magas Tátra, valamint Selmecbánya és környéke szakemberei számoltak be
az új programokról és beruházásokról. Sona Jelinkovának, a Slovakia Travel igazgatójának
meghívására eljöttek a hazai utazási irodák képviselői, illetve a Magyar Síszövetség elnöke is.

Wellness és animáció

Ha nem esik elég hó, akkor a hóágyúkból fog: egész évben folyamatosan hozzák rendbe a pályákat, a lanovkákat, egy új modern, 17 millió eurós típus most mutatkozik majd be. Ma már szinte minden szolgáltatást, kedvezményes bérletet és SkiPass-t mobiltelefonon vásárolhatunk meg. Akik nem síelnek, azoknak szinte mindegyik szálloda nyújt wellness élményt, a gyerekeknek animációs foglalkozást. A sípályák környékén hamarosan megnyílnak az adventi vásárok.

Szlovákia nagy előnye, hogy közel van, és az új Miskolc-Kassa autópályának köszönhetően még közelebb, mint volt.

A szlovák síterepek közel vannak és családbarátok. Fotó: Depositphotos
A szlovák síterepek közel vannak és családbarátok. Fotó: Depositphotos

Számítanak arra is, hogy itt rendezik majd a nagy cégek csapatépítő találkozóikat. Egyre fontosabbak a nem síelőknek, a kísérőknek szánt programok. Kedvelt az éjszakai sízés, amelynek különleges hangulata van.

Az árak persze magasabbak, mint tavaly, de ezen nem lehet csodálkozni, hiszen Szlovákiában is felmentek az energiaárak, ha nem is olyan mértékben, mint nálunk.

Ahol már nagyapáink is síeltek

Donovaly, ahol már nagyapáink is síelek – ez lehet a magyar határhoz legközelebb eső klasszikus szlovák síterep jelszava. A pályák műhavas előkészítését már november második felében elindítják. Ha az időjárási viszonyok kedvezőek lesznek, december első hetében már fogadnak síelőket.

Igaz, hogy a hóágyúk még nem lettek bevetve, de Donovalyban már arra készülnek, hogy a járvány megpróbáltatásai, valamint a jelenlegi nyugtalan világhelyzet ellenére, mielőbb elindíthassák a szokásos síszezont.

A járvány végével az ifjúságot elsősorban az aktív tevékenységekre buzdítják, főleg a természetben, a hegyekben való tartózkodásra. Ennek szellemében, a síbérleteket a tanfolyamok idejére kedvező áron kínálják, diákoknak 7-12 euró között. 

Elsősorban a hűséges, visszatérő vendégeknek ajánlják a Szezonka nevű bérlet megvásárlását,
amely az egész évre érvényes, tehát nemcsak a téli sportok űzésére, de a 2023-as nyár idejére
is szól.

Ami általában az árakat illeti, a síbérletek árai az idei téli időszakban enyhén emelkednek, többnyire 5-15 százalékkal, attól függően, milyen fajtát választanak az oda látogatók. 

Különösen kedvező, ha azt az e-shop Park SNOW Donovaly oldalán való vásároljuk meg. A Park Snow Donovaly földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően, Szlovákia szívében található, hat hegyifaluval - Hanesy , Donovaly , Mistríky , Polianka, Bulli - körülvéve, és a sok éves tapasztalat alapján kiváló és stabil hóviszonyokat ígér.

Utazás kutya szánon, ínyenc élmények

A Záhradište síközpontban a legkisebbek a síelésen kívül kedvükre játszhatnak, szórakozhatnak a Fun Parkban. Újdonság a Race Truck szlalom időmérő, amely versenyek, oktatások, céges rendezvények esetében nagyon hasznos szolgáltatás. Romantikus élményt nyújt a kutyák által húzott szánkókon való utazás.

Mindehhez természetesen széles körű turisztikai szféra kapcsolódik, szállodák, panziók, éttermek. Szlovákia egyik, ínyencek által dicsért helyéről, a selmecbányai négy csillagos Szalamandra Hotelről is hallhattunk rövid beszámolót. Az ezüst és a szalamandra városa alig 150 kilométerre van Budapesttől és viszonylag könnyű síterepnek számít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!