Az összes Budapestre érkező turista programjába be lehetne iktatni egy ilyen kirándulást, welcome pezsgővel, borkóstolókkal, finom magyaros falatokkal.
Kihagyott lehetőség, évtizedek óta
Miért nem sikerül mégis? A szocialista érában egyrészt, kevés volt a turista, másrészt hiányzott az érdekeltség, hatalmas állami gazdaságok, borászatok, kutatóintézetek működtek a főváros eme nyugodt, kellemes klímájú kerületében.
De eltelt 30 év - és a kívülálló szemével nézve legalábbis - nem történt semmi. Bár néhány éve elindult egy folyamat, a Budafoki Bornegyed népszerűsítése érdekében, a főváros központjából indított külön buszjárattal, kóstolókkal, műsorokkal – de ennek talán nem volt kellően széleskörű a marketingje. A járvány sem tett jót a kezdeményezésnek. Most meg mintha még kevésbé hirdetnék, pedig a nagy budapesti szállodák biztos örülnének egy ilyen, minden évszakban bevethető, a magyar bort népszerűsítő, profi, állandó programnak.
Amikor kérdezősködtem a környéken, a helyi borászok azt mondták, ehhez az kellene, hogy állandóan nyitva legyen egy étteremszerű helyiség, szakértő alkalmazottal, ha nem is csinos dirndliben, mosolyogva, a betérőt harmonikaszóval fogadva - de készenlétben állva, hogy jön
a vendég. Akit aztán végig lehetne vezetni a pincén, kóstoltatni, kolbásszal, kézműves sajttal,
paprikával, házi sütésű kenyérrel, körözöttel kínálni. Persze sokan boldogan vásárolnának is.
Hogyan látják ezt maguk a szőlősgazdák? – kérdeztem Lics Judittól, az egyik legnagyobb múltú pincészet tulajdonosától.
Tény, hogy Budafoknak eddig még alig feltárt idegenforgalmi lehetőségei vannak. Ezek közkinccsé tétele, kiaknázása fontos célja lehet az fővárosnak, a helyi önkormányzatnak és minden ebben érdekelt vállalkozásnak.
Budafok elhelyezkedése, történelme, látnivalói, borászatai és ezekből következő egyedisége
számos lehetőséget rejt magában. Lehetne budapesti Grinzing, vagy attól sokkal különlegesebb célpont. Ehhez azonban nem elegendő egy-egy pince felújítása, éttermek és vendéglátóhelyek kialakítása. A kerület egészének átalakítása szükséges ahhoz, hogy a vendégeket kellemes környezet fogadja.
Állandóság, hitelesség, pinceillat
A jövedelmező idegenforgalom alapvető követelménye az állandóság, a megbízhatóság és a jó felkészültség. A borturizmus az idegenforgalom azon, nem tömegigényeket kielégítő, speciális ága, mely egyszerre szolgálja az egyedi élményre vágyó turisták, a bortermelők, és turisztikai vállalkozások igényeit.
Az utazni vágyók érdeklődése a kommersz programok helyett egyre inkább az egyedi élményt adó, minőségi látnivalók felé fordul. Ezt ki kellene használni. A kóstolással összekötött, ma is működő történelmi pincék meglátogatása ezt a lehetőséget kínálná. amit össze lehetne kötni a környék kulturális nevezetességeinek megtekintésével.
A borturizmusba bekapcsolódó vidékek, pincék esetében fontos tényező a hitelesség. A borpince jellegzetes pinceillattól, a teli hordóktól, a borászathoz szükséges eszközöktől, a nemespenésztől lesz hiteles.
Ettől lehetne több, mint egy felkapott heurigerközpont?
Véleményem szerint az a szakma lejáratása lenne, ha egy pincét csak berendeznénk, de
valójában nem folyik ott bortermelés. Jogosan érezné ekkor a vendég becsapva magát, hiszen nem a színjátékra kíváncsi, hanem a valóságra, és tévedés azt gondolni, hogy nem jön rá a turpisságra.
A pincészetünk elsősorban saját termelésű szekszárdi és etyek-budai borokat érlel és tárol, Savoyai Jenő herceg és Windischgrätz herceg egykori pincéjében, amely 1700 négyzetméteres, és 11 000 hektoliter tárolókapacitású. Mi csak szakmai, és minimum 25 fős csoportokat fogadunk. A séta magyar, angol és német nyelven zajlik. A budafoki pincék többségében egyébként ma is működik a borturizmus, de saját szervezésben.
A turista a helyszínen hall róla először
A probléma inkább az, hogy Budafokról, mint Budapest Bornegyedéről először itt helyben, a pincelátogatáson hallanak a hozzánk külföldről érkezők. Az itteni borászatokról és a helyi borokról semmilyen budapesti turisztikai tájékoztatóban nem lehet információt kapni. Jó lenne, ha Budafokot legalább úgy ismernék, mint Grinzinget és nem itt, a helyszínen hallana a vendég először arról, hogy Budapest történelmi bornegyedébe érkezik.
Van-e mindeme célok megvalósításához elég munkaerő?
A szakképzett, nyelveket beszélő alkalmazottak hiánya minden ágazatban, így a turizmusban is, komoly gondot jelent. Egy ilyen súlyos munkaerő helyzet, mint a mostani, egyébként sem a ideális időszak a turizmus fejlesztésére; ezt tetézte a közelmúltban a Covid, most meg az általános gazdasági válság
Kinek fűződik érdeke a borturizmus fejlesztéséhez?
A lényeg, hogy a termelő, a helyi önkormányzat, az utazási irodák és a látogató egyaránt megtalálják számításukat. A termelő helyben adja el áruját, plusz szolgáltatást is nyújt hozzá, vevőkörét ezzel növelheti. Egyedülálló reklám lehetne a helyi borászatoknak, mert a megismert, megkedvelt borokat később is keresi a fogyasztó, a vendég pedig személyesen meggyőződhet a bor eredetéről.
Az önkormányzat számára ez a tevékenység munkahelyet teremthet, az árbevételből, a befolyt
adókból ő is részesül, a borturizmus a hely egyéb nevezetességeinek látogatottságát is
növelheti.
Akkor miért nem sikerágazat?
A Budafok borászati múltjára épülő kerületi rendezvények a valóságban egyáltalán nem az itteni pincékről és nem is a helyi borokról szólnak. Nevükben ugyan tartalmazzák a ’bor’ elnevezést, de a programok inkább ingyenes koncerteket, kulturális programokat takarnak, ahol a bor gyakran faházakban kínálva, csak mint kiegészítő, ha úgy tetszik, büfészolgáltatás, formájában jelenik meg.
A rendezvények fókuszában korántsem a budafoki pincék állnak, a hirdetésekben nem szerepelnek a helyi pincék, a legkiválóbb borok és azok elért sikerei, kitüntetései. A helyzetet rontja, hogy nem helyi borászatoknak is lehetőséget biztosítanak a megjelenésre, ami inkább az itteni kollegák lejáratását jelenti.
Nem tartjuk szerencsésnek, hogy a Budafok borászati és pezsgőgyártásban betöltött szerepére,
múltjára épülő programok inkább hasonlítanak egy ingyenes koncertfesztiválra.
Amúgy is elkel a bor?
A pincéknek adottak a saját értékesítési csatornáik. De az itteni borászati múlt érték, mert különben semmi sem különböztetné meg más külvárosi kerülettől Budafokot. Erre az imázsra kellene építeni a kerületnek, a helyi borászoknak.
Ha nincs ennek hagyománya, teremteni is lehet…
Történelmi hagyományaink léteznek, és nem is akármilyenek: a világon egyedülálló pincerendszer található itt, hiteles, ma is működő borászatokkal. Az a komoly probléma, hogy budafoki borászatok nem tudnak pályázni borászati vagy borturisztikai pályázatokra, így nem képesek olyan fejlesztéseket megvalósítani, mint a vidékiek. Ennek oka, hogy a saját szőlőből történő borkészítés mezőgazdasági tevékenység, a borászatok pedig ilyen tevékenységet folytatnak. Ilyen tevékenységi körbe tartozó vállalkozások számára a vidékfejlesztési pályázatok keretében lehet pályázni.
Budapest, mint település ebből, azaz a vidékfejlesztési pályázatokból, sajnos, ki van zárva. Így komoly hátrány ér bennünket.
Legalább egy szaküzlete lenne a budafoki borokból, de arról se tudok. Olyan, amely az összes budafoki pincészet borát tartaná, nincs. Hajdan népszerű, bel- és külföldi vendéget egyaránt vonzó éttermek működtek itt…
A köztudatban gyakran összemosódik a borpince és a vendéglátó pince, pedig a különbség
lényeges, sőt fontos is különbséget tenni, hogy a fogyasztó, a vendég ne csalódjon. A borpincében borászkodás folyik, a borok mellé kínálunk ételt; a vendéglátó pince lényegében egy étterem, ahol nem folyik borászkodás.
Mi az előbbihez tartozunk, nem vagyunk étterem! A jövőben tervezünk egy vendéglátó pincét
nyitni, ahová terveink szerint egyéni vendégek is beülhetnek borozgatni. De ez még csak álom, és a távoli jövő, mert a mostani gazdasági helyzet nem kedvez az ilyen fejlesztéseknek.
Világsztárok lehetnének a díszpolgárok
Búcsúzóul még egy kis adalék Grinzingről, amelynek a rangja, forgalma az utóbbi években mintha csökkent volna, persze így is tömve vannak a heurigerek. Itt főleg vendéglátás zajlik, a legtöbb helyen nincs borászat, de ez nem zavarja sem a turistákat, sem az osztrákokat, akik mindenből, igen ügyesen, világmárkát csináltak.
Húszezernél is több tagja van már a CDG-nek (Cercle de Grinzing – Grinzing Baráti Köre), neves személyiségek a díszpolgárai, köztük a világ legnagyobb politikusai és művészei, II. János Pál pápától Christian Barnard szívszebészig, és filmsztárokig. A neves kerületnek saját képes folyóirata van, és persze kiváló közösségi oldala. Franz Hengl, a minden bizonnyal a legtehetősebb grinzingi szőlősgazda egy régi cikkben úgy fogalmazott, hogy amióta Bécs az ENSZ egyik székhelye, Grinzing a világszervezet „titkos fővárosává” lett. Ezt hozták létre a világ korántsem legjobb borát termelő vidékéből. Akkor mit lehetne kihozni Budafokból?!
