3p

Laptársunk, a Turizmus Online a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnökét, Flesch Tamást kérdezte.

„Állampolgárként teljesen érthető intézkedés, hogy hideg élelmiszerre is felhasználható legyen a SZÉP-kártya, amit augusztus 1-től ismét bevezet a kormány. Hiszen napjainkban sokaknak az is húsbavágó kérdés, hogy miből vásároljanak ételt. Szállodásként, és ezt talán az egész szakma nevében mondhatom, azonban meg vagyunk arról győződve, hogy ez a lépés vendégeket vesz el a hotelektől, a szálláshelyektől és a vendéglátóhelyektől.

Ami a leginkább fájó, hogy éppen a főszezon közepén vezetik be az intézkedést. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek levelet írtunk, hogy legalább a dátumon változtasson a kormány, mivel egy szeptember 1-jei bevezetés a főszezon lecsengésével kevesebb pénzt húzna ki az ágazat zsebéből. A másik javalaslatunk pedig az, hogy építsenek limitet a rendszerbe, például, hogy csak 30-35 százalékos mértékig lehessen felhasználni a SZÉP-kártyákat hideg élelmiszer vásárlására, hogy más ágazatok, így a szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ne kerüljenek hátrányba. A  módosítás nemcsak a főszezoni időzítés miatt jött nagyon rosszul, hanem azért is, mert a vendégforgalom eléggé döcög, a belföldi foglalások üteme mostanra jelentősen lelassult, amin éppen a SZÉP-kártya tudott volna élénkíteni" – nyilatkozta laptársunknak, a Turizmus Online-nak az MSZÉSZ elnöke.

Flesch Tamás azt tartja a legfájóbbnak, hogy pont a főszezon közepén vezetik be az intézkedést. Fotó: Turizmus Online
Flesch Tamás azt tartja a legfájóbbnak, hogy pont a főszezon közepén vezetik be az intézkedést. Fotó: Turizmus Online

Arra a kérdésre, hogy a másik SZÉP-kártyát érintő kormányzati lépés, miszerint több mint 40 százalékkal, 650 ezer forintra emelkedik az adómentesen juttatható SZÉP Kártya összeg nagysága az augusztus-decemberi időszakban, a szakember elmondta, hogy ez mindössze egy lehetőség, azonban kérdéses, hogy a cégek tudnak-e és szeretnének-e élni ezzel. Elmondta, hogy a nagymértékű infláció miatt már az MSZÉSZ is kezdeményezte a kedvezményes értékhatár emelését, és ennek az intézkedésnek örül a szakma, ugyanakkor tényleg bizonytalan, hogy milyen fogadtatásra talál a vállalatok részéről.

Az új  gazdaságvédelmi akciótervben az is szerepel, hogy az árplafont július 1-jétől nettó 200 euró/megawattórában állapítják meg, és ez egyebek között a szálláshely-szolgáltatásra vonatkozik. „A rezsiválság okozta megnövekedett terheink miatt a közelmúltban újabb segítséget kértünk a kormánytól. Tagszállodáink számára az lett volna a legnagyobb segítség, ha három hónappal meghosszabbítják a korábbi energiatámogatást. Ennek megfelelően a  tavalyi és az idei év azonos időszaka közötti növekmény 50 százalékos visszatérítését kértük, de csak azon tagszállodáink számára, amelyeknek minimum 180 forint/ kw óra felett van a szerződése. A most bejelentett támogatás nem éppen azt nyújtja, amit szerettünk volna, de minden segítséget nagyra értékelünk. Ez azoknak a házaknak komoly mentőöv, amelyeket a leginkább sújt a rezsiválság. Azt azonban, hogy hány cég lesz jogosult a támogatásra, még nem látjuk pontosan" – tette hozzá Flesch Tamás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!