3p

Jelentős visszaesés látszik a nemzetközi turizmusban. Sokan inkább a belföldi célpontokra szavaznak. 

Az utazási irodák azt tapasztalják, hogy lecsengett az úgynevezett bosszúturizmus, amit az emberek
felhevült utazási vágya hajtott a koronavírus-járvány alatti bezártság feloldása után. A friss utazási statisztikák azt mutatják, hogy az általános infláció és ezen belül az idegenforgalomhoz kapcsolódó költségek emelkedése miatt az emberek visszavettek utazási terveikből – derül ki a CNBC beszámolójából

A Morning Consult közvélemény-kutató intézet számos európai országban készült felérése szerint Franciaországban és Németországban a legnagyobb a visszaesés. A kutatók értékelése szerint akik azért akartak útnak indulni, mert dühítette őket a járvány alatti bezártságuk, azok már megtették ezt. Így ez a keresleti csúcs az utazások iránt már lecsengett. Emellett a kitartó fogyasztói infláció felemészti az emberek megtakarításait, ezért át kell gondolniuk, mire költenek és mire nem.

Kevesebbet utaznak. Fotó: Boeing
Kevesebbet utaznak. Fotó: Boeing

További oka a romló utazási kedvnek, hogy az észak-amerikai turisták megjelenése a nyáron felhúzta a
szállásköltségeket és a vendéglők árait. A szakértők az ázsiai-csendes-óceáni térségben jobb konjunktúrára számítottak, mert ott egyes országokban tovább tartottak a járvány miatti lezárások, ám ez a várakozás nem teljesült.

A járványra válaszul adott „bosszúturizmus” gyorsan lecsengett a régióban – jelentette az Oxford Economics piackutató intézet. A korábban nagy kedvvel utazó japánoknak csak 53 százaléka mondja azt, hogy utazást tervez a következő 12 hónapban. A kínaiak ugyan még lelkesek, de a brit kutatók szerint ez nem fog sokáig tartani. A magas munkanélküliség és az ország egyéb gazdasági gondjai nyomot fognak hagyni az emberek zsebén. Inkább belföldre fognak utazni, mint külföldre, mert az utóbbi státusz szimbólum jellege elhalványult.

Kínai konkurencia

Más nézőpontból másként látszik a világ idegenforgalma. Legalábbis erre utal, hogy Dave Calhoun, a Boeing  vezérigazgatója azt mondta, cége meglepően sok megrendelést kap. Szerinte ez azt bizonyítja, hogy az emberek utazási kedve a koronavírus-járvány után meglepően gyorsan helyre állt, sőt erősödött. Nem csupán a világot látni indulók tértek vissza a repülőgépekre, hanem az üzleti utazók is, pedig ők a járvány alatt rászokhattak arra, hogy videókonferenciákkal helyettesítik a fizikai utazásokat. 

Calhoun nem tart a kínai konkurenciától. Az ázsiai ország belföldi járatain használatos C919-es repülőgépek, amelyeket a Comac vállalat fejlesztett ki, nem jelentik az, hogy a Boeingnek vagy az Airbusnak belátható időn belül számottevő versennyel kellene számolnia a repülőgépgyártásban. Ugyanakkor jót tenne a versenynek, ha 2050-ben már három nagy repülőgépgyártó lenne a piacon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!