2p

A kormánypártok mellett a kampánykorrupció ment nagyot a 2018-as választásokon - derül ki a Transparency International és a Political Capital számításaiból.

A Transparency International Magyarország és a Political Capital úgy véli, hogy a kamupártok korrupciója, a kormánypártok elsöprő médiafölénye és a kormány saját pártjait támogató propagandája következtében a 2014-es voksolást követően a 2018-as országgyűlési választások sem voltak tisztességesek.

A szervezet az elmúlt 4 évben több formában is kísérletet tett a közpénzek elherdálásának megakadályozására, a kormány viszont alig tett valamit ez ellen. Igaz, 2017 őszén arra kötelezték a szavazatok 1 százalékának megszerzésére képtelen pártokat, hogy fizessék vissza kampánytámogatást. A Transparency jelzése szerint ez azonban kevés a közpénzszivattyú elzárásához.

A kép illusztráció
A kép illusztráció

Egy hónappal a mostani választások előtt is jelezték, hogy a közpénzmilliárdok kamupártok általi lenyúlása továbbra is súlyos, megoldatlan probléma. Pedig a kormánynak nem kellett volna mást tennie, mint követnie az általuk 2013 óta javasoltakat. Ha ez megvalósult volna, akkor a pártok kizárólag kincstári kártyán férhettek volna hozzá a kampánytámogatáshoz. Ez nem történt meg, így az idei voksoláson hemzsegtek is a kamupártok.

A Transparency és a Political Capital számításai szerint ezúttal 3 milliárd forint került az egyszázalékos támogatottságtól is fényévnyi távolságra lévő 14 miniformációhoz. Több mint kétséges, hogy az állam akár egyetlen fillért is képes lesz visszaszerezni a törpepártoktól vagy azok vezetőitől. Ez a pénz veszendőbe, a kamupártok működtetőinek a magánzsebébe ment. És ha az állam meg is kíséreli a pénz behajtását, az eljárás többe kerülhet, mint amennyit a kamupártoktól sikerül majd visszaszerezni. Egy biztos: az államnak cselekednie kell.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!