2p

Nagyon szoros a verseny a Závecz legújabb kutatása szerint, a nem biztos szavazók körében egyenlők a tartalékok.

A Telex közölte a Závecz Research legfrissebb közvéleménykutatásának eredményeit. A március 23. és 25. között készült reprezentatív felmérés hibahatára +/- 3,5 százalékos, így a várható végeredményről nem sokat árul el az, hogy a Fidesz-KDNP listájára jelenleg 41, míg az Egységben Magyarországért közös listájára 39 százalék szavazna.

Nagyon kevésen múlhat Márki-Zay Péter miniszterelnöki széke. Fotó: Márki-Zay Péter Facebook oldala
Nagyon kevésen múlhat Márki-Zay Péter miniszterelnöki széke. Fotó: Márki-Zay Péter Facebook oldala

A további adatok is gyakorlatilag teljesen kiegyenlített esélyeket mutatnak. Egy héttel a választások előtt nagyjából ugyanannyian akarnak kormányváltást (42 százalék), mint ahányan az Orbán-kormány maradását szeretnék (44 százalék).

Döntő fontosságú lehet tehát, hogy a pártnélküliek köréből az utolsó napokban melyik oldal lehet képes több szavazót megszólítani, főleg hogy körükben 26-26 százalék mondta, hogy a kormány maradását, illetve távozását szeretné.

A kutatásból az derült ki, hogy a pártnélküliek 64 százaléka viszont már eldöntötte, hova fog szavazni, és kérdéses, hogy mekkora eredményeket várhatnak a felek a további mozgósítástól, mivel a várható részvételi arányt a cég 80 százalék körülire becsüli.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!