2018. augusztus 16. 11:20
MTI

A NAV viszont résen volt, és lefoglalta a simlis rakományt.

Száz tonna étolajat és 48 tonna kristálycukrot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert egy élelmiszer-kereskedő cég úgy próbálta kijátszani az uniós áfaszabályokat, hogy hamis adatokkal rögzítette a szállítmányt - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a mintegy félmilliárd forint értékű árut forgalmazó cég hamis adattartalmú bejelentéseket tett az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerben (EKÁER), hogy ne kelljen biztosítékot fizetnie. Például a ténylegesen szállított csirkemell helyett vágott virágot, vagy csak a valós mennyiség töredékét jelentette be.

A NAV munkatársai korábban figyeltek fel a vagyonkezelő cégre, amely hatvanmilliós árukészletet hozott be az Európai Unióból, de az első negyedévben nem adott be bevallást, nem fizetett áfát. Ez 16 millió forint kárt jelentett az államnak - olvasható a közleményben.

A pénzügyőrök és végrehajtók már várták a kamionokat, amikor a szállítmányok megérkeztek. A jogsértések alapján várható húszmillió forintos bírság előzetes biztosítására azokat lefoglalták. Az akcióval egy időben 35 ezer eurót zároltak a vállalkozás számláiról - tették hozzá.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.