2p

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 12 millió forint bírságot szabott ki a Kika Lakberendezési Kft.-nek, mivel megtévesztette fogyasztóit - közölte a hivatal szerdán.

A hivatal versenytanácsa szerint a társaság egyrészt a fogyasztókat nem tájékoztatja arról, hogy megrendelésük teljesítésének időpontja bizonytalan lehet, másrészt tájékoztató anyagaiban a "szállítók által javasolt", korábban a lakberendezési cég által nem alkalmazott árakhoz viszonyított akciós árakat tüntetett fel.

A hivatal kifogásolta, hogy a "KIKA KOLLEKCIÓ 2005" című éves katalógusában arról tájékoztatta a vállalat a fogyasztókat, hogy a raktárról azonnal el nem vihető termékek 30 százalék előleg befizetésével "néhány hetes" szállítási határidővel megrendelhetők, miközben az eljárás alá vont szállítóinak általános szállítási határideje ezen közlésre nem ad alapot.

A Kika három reklámújságjában azt közvetítette fogyasztói felé, hogy akciója során a reklámújságjaiban áthúzva feltüntetett magasabb árakhoz képest kedvezményesen értékesíti hirdetett termékeit. A kiadványokban szereplő magasabb árak egy része azonban a szállítók által javasolt olyan árakon alapult, amelyeket ténylegesen nem alkalmaztak a Kika áruházak. A szállítók által javasolt ár csak egyike a Kika által alkalmazott árakat meghatározó tényezők közül - derül ki a közleményből.

MTI/Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Jogsértés miatt kell visszavonni egy magyar reklámot
Újabb Cora-büntetés megtévesztő reklám miatt

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!