1p

A brit távközlési óriás, a BT 1300 új munkahelyet hoz létre. A társaság a lépést az 1 milliárd fontos fejlesztési koncepciója keretében hajtja végre.

A tervek szerint a British Telecommunications beruházásai során számos helyi hálózatot újít fel. A több százmillió fontos beruházások révén a cég reményei szerint sikerül olyan fejlesztéseket végrehajtani, melyeknek köszönhetően magasabb szintű szolgáltatásokat tudnak nyújtani mind a saját ügyfeleiknek, mind a szerződéses végfelhasználóknak.

A BT a fejlesztések végrehajtásához mérnökökkel és szakmunkásokkal is bővíti létszámát. A cél a XXI. századi igényeket kielégítő vonalas szolgáltatások nyújtása, amely ma már elsősorban nem a telefonálást, hanem az internetezést és a szélessávú adattovábbítást jelenti.

A BT a napokban tette közzé a 2005-ös eredményeit, a társaság forgalma 6 százalékkal 19,5 milliárd fontra nőtt. Emelkedést mutatott az adózás és különleges tételek előtti nyereség is, ez 2,17 milliárd fontot tett ki.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!