3p

A BKV buszflottájának frissítésével 135 új, alacsonypadlós Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusz áll forgalomba Budapesten. Karácsony Gergely főpolgármester az új buszok jelképes átadásán csütörtökön történelmi jelentőségűnek nevezte a fővárosi buszflotta fiatalítását, "amihez hasonlót az elmúlt harminc évben nem láttunk".

A főpolgármester a fejlesztésről azt mondta: "egy válság idején nem hátra, hanem előre kell menekülnünk, hiszen ez a válság arról szól, hogy olyan világot kell felépítenünk magunknak a jövőben, amelyben kevesebb energiát használunk, (...) a természeti erőforrásainkkal jobban gazdálkodunk". Éppen ezért a közösségi közlekedés fejlesztése a legjobb recept a válságból való kilábalásra - mutatott rá a főpolgármester.

Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy a koronavírus-járvány megváltoztatta a közlekedési szokásokat, és ahhoz, hogy minél többen használják a közösségi közlekedést, versenyképessé kell tenni a járműveket az autós közlekedéssel szemben. A klíma- és energiaválságot csak akkor lehet legyőzni, ha a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésével zöldebbé válik a főváros - mondta a főpolgármester.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója közölte, a 135 új busz közül 35-öt megvesznek, 100-at pedig bérelnek. Az 1990-es évek óta ekkora buszflotta "egyben fiatalítva nem volt a BKV-nál" - tette hozzá. Azt mondta, az új járművekkel a fővárosi közösségi közlekedésben az összes busz alacsonypadlós és klimatizált lesz, a környezetkímélő járműveket a legkorszerűbb EURO 6-os motorral szerelték fel.

Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a modern járműpark létrehozása nem öncél. Nagyon fontos az ügyfélkényelem szempontjából, hiszen csak akkor fogják minél többen használni a közösségi közlekedést, ha a járatokon kényelmesen lehet utazni, másrészt a buszbeszerzéssel nagyban hozzájárulhatnak Budapest fenntarthatóságához és élhetővé tételéhez - mondta. Megjegyezte, hogy az új buszokon nemcsak utazni lesz jobb, hanem a járművezetők munkakörülményei is javulnak. Kitért arra is, jövőre 48 új Solaris trolibusz érkezik Budapestre, továbbá külső szolgáltató révén 2023-ban 150 új, alacsonypadlós busz közlekedhet majd a fővárosban.

A BKK és a BKV közös közleményben tudatta: csütörtöktől 29 bérelt, szóló és csuklós Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusz áll forgalomba Óbuda és Cinkota telephelyek szolgáltatási területén. Közleményük szerint a buszágazatban - ide tartoznak a trolibuszok is - az alacsonypadlós járművek aránya az elmúlt 8 évben 38 százalékról 91 százalékra emelkedett, és ennek a flottának a forgalomba állásával a magaspadlós autóbuszok teljesen eltűnnek Budapest útjairól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!