Korábban egy szakmai konferencián Takács László, a MÁV Zrt. vezérigazgatójának főtanácsadója azt a tájékoztatást adta, hogy az általuk vizsgált 80 vonal közül 35 esetében volt egy vonaton naponta 19-nél kevesebb utas, 28 esetben 39-nél kevesebben utaztak, s mindössze 17-nél haladta meg az egy vonatra jutó utasok száma a negyvenet.
Felsmann Balázs, a tárca infrastruktúráért felelős szakállamtitkára korábban azt közölte, hogy a döntés során vizsgálják az utasforgalmi adatokat, a helyettesíthetőséget a közút-vasút között, az áruszállítás lehetséges volumenét, a pályafejlesztéseket és a fejlesztési terveket egyaránt. Nagyon fontos, hogy az adott térségben milyen szerepet játszik és játszhat az adott vasúti vonal. Szem előtt tartják a környezetvédelmet, illetve azt, hogy a közlekedési módok milyen mértékű költségvetési forrás biztosítását igénylik. Figyelembe veszik azt is, hogy a döntések milyen hatást gyakorolnak az érintett szolgáltatókra és munkavállalóikra.
Részletes beszámolónkat délután olvashatják a tájékoztatóról, illetve a vasúti reformokról.