A szóban forgó leépítés annak a tavaly bejelentett átszervezésnek a keretében zajlik, melyben a cég 32 000 alkalmazottól válna meg három év alatt. Az elbocsátások után nagyjából 1 200 dolgozó marad a T-Comnál. A részleg vezérigazgatója, Walter Raizner azt reméli, hogy az új struktúra elősegíti majd az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatás színvonalának emelését, és visszaszorítja az adminisztráció és a bürokrácia szerepét - írja a Yahoo hírportálja.
A vezérigazgató hozzátette, hogy a cég szerkezete jelenleg nem elég hatékony. Mintegy 8 ezer dolgozója van több mint száz telephelyen elszórva Németország-szerte. Ahogy az mfor.hu már korábban megírta, a vonalas üzletág mintegy 100 ezer előfizetőt veszít a konkurensek javára havonta. Ennek egyik oka, hogy feljövőben van az internetes telefónia is, amit a Telekom hosszú ideig elhanyagolt. Ezenkívül a mobilszolgáltató konkurensek, a Vodafone, az E-Plus és az O2 szintén tekintélyes szeletet kívánnak kihasítani maguknak a vezetékes távközlési üzletből.