1p

A következő öt évben 1,5 milliárd euró fejlesztést terveznek a legnagyobb szlovákiai síterepek üzemeltetői, amelyek a Slovakia Ski Region elnevezésű szövetségbe tömörültek. A beruházásoknak köszönhetően 20 ezer új munkahely jön létre.

A szövetség tagjai közös marketing stratégiát dolgoznak ki, és a hozzájuk tartozó pályákon a következő téli szezonban bevezetik az egységes síbérletet. Az érintett vállalatok adatai szerint a szlovákiai síliftek jelenleg óránként 300 ezer főt képesek szállítani a 421 kilométernyi pályán. Az ágazatban 24300-an dolgoznak, a sífelvonók árbevétele évi 3 milliárd korona, a kapcsolódó szolgáltatásoké 6 milliárd.

A fejlesztésekkel a felvonók kapacitását óránkénti 700 ezer főre kívánják növelni öt éven belül, a sífelvonók hosszát 900 kilométerre, emellett az ágazatban dolgozók számát 50 ezerre kívánják bővíteni. Öt éven belül várhatóan 16 millióra növekszik a Szlovákiába látogató turisták száma a jelenlegi 7,5 millióról, s három-négyszeresére gyarapszik a sífelvonókból, illetve a kapcsolódó szolgáltatásokból származó bevétel.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!