2p

A modern technológiát képviselő televíziók – így az LCD- és plazmatévék – már évek óta jelen vannak a piacon, viszont az irántuk jelentkező vásárlói igény először 2005-ben kezdett igazán növekedni. Az értékesítés elsődleges helyszíne a szakkereskedelmi csatorna, ahol – bár az átlagárak magasabbak – szélesebb a készülékek kínálati palettája, továbbá a potenciális vásárlók szaktanácsadást is kaphatnak.

2005-ben már egyre több magyar háztartásban voltak jelen a modern technológiát képviselő képi megjelenítő készülékek. E kategóriába tartozik az LCD-televízió, melynek népszerűsége - bár már néhány éve jelen van a piacon -, csupán a tavalyi évben kezdett igazán nőni. E jelenségnek egyik oka részben az LCD-tévéknek a hagyományos készülékekhez viszonyított magasabb ára, bár az LCD-televíziók átlagára 2005-ben a 2004-es áraknál megközelítően 30 százalékkal volt alacsonyabb, s feltételezhetően bizonyos fokú további árcsökkenés is várható.

A másik ok az lehet, hogy a háztartásokban jelenlévő katódsugárcsöves (CRT) készülékek sem érték még el azt az életkort, hogy lecseréljék őket. Valószínűsíthető azonban, hogy az elkövetkező néhány évben a családok igen nagy része fogja hagyományos televízióját ilyen modern, jobb képminőséget biztosító készülékre cserélni - derül ki a GfK Hungária lapunkhoz eljutatott közleményéből.

Az eladások

A plazma illetve LCD-televíziók döntő többségét szakkereskedésekben értékesítik. A plazmakészülékek közül legtöbbet a 42 colos kategóriából értékesítettek az elmúlt évben, míg az LCD-készülékek közül legtöbbet a 20-21 colos kategóriából értékesítettek. A mindkét típus piacát az ismertebb gyártók termékei uralják - volumenben a piac több mint 90 százalékát ők képviselik az úgynevezett no-name márkákkal szemben. A termékek átlagos árszínvonala fokozatosan csökkent az év során, ami nagymértékben hozzájárult a termékcsoport eladásainak növekedéséhez.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!