2p

Az összesített online eladások mindössze három éve érték el a százmilliárd dolláros lélektani határt, ez azonban 2006 végéig megduplázódhat. A Forrester Research friss tanulmánya szerint az internetes pénzforgalom (az utazásokkal együtt) az év végére - 20 százalékos növekedést követően - 211,4 milliárd dollár lesz, utazásokat nem számítva pedig 138 milliárd.

A tanulmány szerint 2005-ben 25 százalékkal 176,4 milliárd dollárra nőtt a webes forgalom, az online kiskereskedelmi eladások pedig 28 százalékkal 113,6 milliárdra, ami a világ teljes kiskereskedelmi forgalmának 4,7 százalékát tette ki - írja az eMarketer.

Az utazás után a legnagyobb kategóriának a számítógépes hardverek és szoftverek számítanak idén, utánuk az autók és autóalkatrészek, majd a különböző kiegészítők és végül a lábbelik következnek. 2006-ban a háziállatokkal, a kozmetikumokkal és a parfümökkel kapcsolatos kiadások nőnek leggyorsabban - az előrejelzés szerint 30 százalékkal.

Az online vásárlások növekedése mellett az is megfigyelhető, hogy a vállalatok nemcsak eladnak az interneten, hanem website-jaikat az "offline" eladások növelésére is használják. A megkérdezett kereskedők úgy nyilatkoztak, hogy a hagyományos forgalom 22 százaléka az internetes látogatásoknak köszönhető. A tanulmányból az is kiderül, hogy a cégek akár egy teljesen új vevőkört is elérhetnek weblapjaikkal, az internetes vásárlók több mint egyharmada (38 százalék) ugyanis új vásárló volt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!