2004 márciusától A Matáv Hozzáad program néven futó kezdeményezés célja, hogy a Matáv a civil szférának jutatott - éves szinten 200 millió forintot elérő - hozzájárulását strukturáltan, a leginkább rászorulóknak juttassa el.
"A Matáv Hozzáad" program négy területet ölel fel: "Az igazán fontos adományok"; "A jótékony számok"; "Az igazán fontos beszélgetések" és "A matávos hozzáad"."A Matáv vállalati kultúrájának, a Matáv márka filozófiájának évek óta szerves része a társadalmi szerepvállalás" - fűzte hozzá a bejelentéshez Straub Elek, a Matáv elnök-vezérigazgatója. "Felismertük azt a tényt, hogy mind üzleti sikereinkhez, mind pedig általános társadalmi elfogadottságunkhoz alapvetően hozzátartozik, hogy komoly részt vállaljunk a társadalom egészének fejlődésében.
A Matáv 10 év alatt a civil szféra fejlődésének egyik legjelentősebb vállalati támogatója lett,. Az elmúlt évben összességében mintegy 200 millió forintot jutatott a civil szférának. Az elmúlt három év során a Matáv több mint 400 non-profit szervezet fennmaradásához, illetve fejlődéséhez járult hozzá. Az újonnan létrehozott "A Matáv Hozzáad" program célja, hogy az adományokat rendszerezve, a megfelelő helyre - ezáltal a legközvetlenebb segítséget nyújtva - juttassuk el a rászorulóknak, elsősorban az egészségügy, a hátrányos helyzetűek, a gyerekek számára, különböző alapítványok és civil kezdeményezések segítségével."
A rendelkezésre álló összeg elosztásáról "A Matáv Hozzáad" program kuratóriuma dönt, mely évente öt alkalommal ül össze. Feladatai közé tartozik a kedvezményezett szervezetek kiválasztása, az adományok mértékének meghatározása, illetve a telefonos adománygyűjtés és további adományozások megszervezése. A Matáv a Hozzáad program elindításával több szempontból is példát kíván mutatni a hazai vállalatoknak. A kezdeményezéssel nemcsak az adományozások nagyságrendjét illetően járunk élen, hanem abban a tekintetben is irányt mutatunk, hogyan lehet a sokrétű társadalmi szerepvállalási tevékenységet úgy összehangolni, hogy közben továbbra is nyitottak és érzékenyek maradjunk a szociális igényekre, kihívásokra, egyéni megkeresésekre" - mondta Straub Elek.
Kapcsolódó anyagok
Vállalati jótékonyság: százmilliók a százmilliárdokból
Karácsonykor megtriplázódik a céges adakozás
Sikeres a Matáv adományvonala
200 millióval támogatja a civil szférát a Matáv
2004 márciusától A Matáv Hozzáad program néven futó kezdeményezés célja, hogy a Matáv a civil szférának jutatott - éves szinten 200 millió forintot elérő - hozzájárulását strukturáltan, a leginkább rászorulóknak juttassa el.