1p

Süli János szerint addig még mintegy 80 létesítményt kell felhúzni, melyek a fő egység építését szolgálják majd ki.

A Paks II. beruházás főépületének érdemi munkái 2019 végén, 2020 elején kezdődhetnek - mondta Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Kiemelte, addig is mintegy 80 létesítményt, műtárgyat kell megépíteni, hogy a főépület építését kiszolgálják.

Az engedélyeztetéssel kapcsolatban Süli János közölte, hogy a két nagy - a környezetvédelmi és a telephelyi - engedély már jogerős, a főépület építésének megkezdéséhez szükséges létesítési engedély megszerzéséhez szükség munka az idei év fontos feladata lesz.

Szólt arról, hogy a május 14-16. között Szocsiban tartott Atomexpo rendezvényen egyeztetett a Roszatom vezetőivel, áttekintették a Paks II. beruházás eddigi munkáit, és azt, mit kell a további együttműködés során megvalósítani. Süli elmondta, hogy a Paksi Atomerőmű jelenleg is működő 4-es blokkja a napokban megkapta a 20 évre, 2037 végéig szóló üzemidő hosszabbítási engedélyt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!