A megállapodás értelmében a BA napi háromszor közlekedő London Heathrow-Budapest, illetve a Londonból Aberdeenbe, Glasgow-ba, Manchesterbe és Newcastle-be közlekedő járatai Malév-kódot kapnak, a nemzeti légitársaság napi kétszer üzemelő Budapest - Gatwick gépeire, illetve Budapesten túli járatainak egy részére (a Konstanca, Larnaca, Szarajevó, Szkopje, Temesvár, Tirana és Várna esetében) pedig a BA kódja kerül fel. Az utasok mindkét társaság menetrendszerinti járatain gyűjthetik és költhetik törzsutas pontjaikat, valamint kölcsönösen használhatják azok exkluzív repülőtéri váróit is, derül ki a lapunkhoz eljuttatott közleményből.
Willie Walsh, a British Airways vezérigazgatója elmondta: "Az együttműködés mindkét fél javát szolgálja majd, és erősíti jelenlétünket a kelet-európai piacon." Dr. Gönci János, a Malév első embere kiemelte: "A megállapodás fontos mérföldkő a oneworld csatlakozási folyamatban: erősítjük pozícióinkat mind a Budapest-London útvonalon, mind pedig Kelet-Európában."
A oneworld hétvégi párizsi konferenciáján bejelentették: a Japan Airlines és a Royal Jordanian is csatlakozik majd a légiipari szövetséghez, a Malévhoz hasonlóan 2007 elején.
Menedzsment Fórum
A BA segítségével erősít a piacon a Malév
Code-share megállapodást írt alá a Malév és a British Airways (BA) vezérigazgatója június 4-én Párizsban. A szerződés 2006. november 1-től lép életbe, 2007 elejétől pedig oneworld-tagként is kapcsolódik majd a BA-hez a magyar nemzeti légitársaság.