
A Carat felelt eddig is a cég reklámkampányának nagy részéért, egyedül Angliában nem az Aegis-leány csinálta a kampányokat, ahol is a nagy rivális, az Omnicom angol cége, a PHD volt a reklámfelelős. Az OMD a Reebokkal áll szerződésben, a két cég közötti kontraktust nem bontották fel azután sem, hogy az Adidas az év elején felvásárolta a riválisát - írta az Advertising Age.
A német cég már 2005 őszén bejelentette, hogy megvásárolja az amerikai Reebokot, körülbelül 3,1 milliárd dollárért. Az Adidas az ügylettől azt reméli, hogy kihívást intézhet az ugyancsak amerikai Nike sportfelszerelés-gyártó világelsősége ellen. A szakmában a Reebok a harmadik helyezett a világpiacon - írta korábban az mfor.hu.