A vezérigazgató az MTI beszámolója szerint hangsúlyozta: a Mol már évek óta a karácsonyi ajándékozásra szánt mintegy 10 millió forinttal a gyermek intézményeket segíti meg. Így például decemberben a Heim Pál kórház számára egy képerősítőt ajándékoztak, ami a műtétek közben nyújt segítséget. Saracz Judit, a kórház orvos-igazgatója elmondta: az új műszer egy 25 éves muzeális értékű gépet váltott fel.
Mosonyi György hozzátette: a Mol jótékonyságra mintegy 60 millió forintot költ átlagosan évente, s emellett támogatja még egyebek mellett az egészségügyet és a környezetvédelmet.
Kapcsolódó anyagok
Karácsonykor megtriplázódik a céges adakozás
Vállalati jótékonyság: százmilliók a százmilliárdokból
A mecénás, a támogatott és az ügynökség
A Mol 200 milliót költ mecenatúrára
A Mol Rt. évente átlagosan 200 millió forintot költ ellentételezés nélküli támogatásra - mondta Mosonyi György, a cég vezérigazgatója.