"Ezzel a kérdéssel egyelőre nem foglalkozunk, csak az AiRUnion (szövetség tagjainak teljes) egyesülése után következik majd az a lépés, hogy csatlakozzunk valamelyik globális légi szövetséghez" - mondta a KrasAir szóvivőnője.
Olga Trapeznyikova azokat a sajtójelentéseket kommentálta, amelyek szerint Wolfgang Mayerhuber Lufthansa-vezér másfél hónapja levélben tudatta German Gref orosz gazdasági miniszterrel, hogy a német csoport a KrasAirből és négy másik orosz légitársaságból formálódó holdingban látja jövendő partnerét a Star Alliance keretében.
Levelében Mayerhuber megjegyezte, hogy a Lufthansa szinte minden együttműködést beszüntetett az orosz nemzeti légitársasággal, az Aeroflottal, amely az Air France vezette SkyTeamhez csatlakozott áprilisban, mondta a Kommerszant című lapnak Gref tanácsadója, Igor Konykov, aki szerint Star Alliance és az AiRUnion között már voltak tárgyalások.
Bár az Aeroflot eredetileg le akarta nyelni a KrasAirt is, egyelőre mérsékelte étvágyát. Valerij Okulov vezérigazgató három hete jelezte, hogy az Aeroflot beéri a Dalavia, a Vladivostokavia és néhány más kisebb konkurens légitársaság állami pakettjeinek kivásárlásával. Médiajelentések szerint Vlagyimir Putyin elnök előzetes áldását adta az AiRUnion fúziós tervére, és az erre vonatkozó rendeletről jelenleg az egyeztetés folyik a tárcák és hivatalok között.