A Time Warner jelenleg a világ első számú médiabirodalma, többek között övék az AOL, a Warner Brothers stúdió, az HBO és a CNN is. A Lazard tanulmánya szerint úgy lehetne hatékonyabban működtetni ezt a hatalmas konglomerátumot, ha a tevékenységeket szétválasztanák négy különálló vállalatba, amelyek a következők lehetnének: az AOL online részleg, egy szolgáltató vállalat, egy kiadó és egy kábeltelevíziós cég. A jelentés ugyanakkor a növekvő kiadások megfékezését elbocsátásokkal, és a szinergiák jobb kihasználásával javasolja megvalósítani.
A Lazard 343 oldalas tanulmánya összecseng Carl Icahn, a híres befektető - és hírhedt vállalatfelvásárló - terveivel, aki körülbelül 3,2 százalékát birtokolja az AOL részvényeinek. Icahn már jó ideje küzd a Time Warner feletti irányítás megszerzéséért, legutóbb az igazgatótanácsot próbálta meg lecseréltetni. Törekvéseiben támogatja őt Frank Biondi is, a Viacom Universal Studios és az HBO korábbi vezérigazgatója, aki elvállalná a Time Warner vezérigazgatói posztját is, ha megválasztanák.
A Time Warnernek mostanában meg kell küzdenie kisebb intézményi befektetők rohamával is, akik visszautasítottak egy 2,6 milliárd dolláros helyesbítő megállapodást, amely még a tavalyi könyveléssel és az AOL-Time Warner fúzióval van összefüggésben.