3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Malév Zrt. reprezentatív érdekképviseletei kifogásolják, hogy a munkáltató váratlanul jelentette be a cég kollektív szerződésének felmondását, és erről a szakszervezetek csak a sajtóból értesültek. Ezt azonban a Malév határozottan cáfolja.

A szakszervezetek közös közleményben bírálják, hogy az új tulajdonos nem tartja be a privatizációs szerződésben foglaltakat, amely szerint "vállalta, hogy a társaságnál jelenleg érvényes kollektív szerződést, valamint az egyéb, a munkavállalókkal kötött megállapodást az érvényesség idejéig fenntartja."

Lőrinczy Zsolt, a légiutaskísérőket tömörítő Hunacca szakszervezet képviseletében elmondta: kifogásolják, hogy a béremelésről 2006-ban született és három évre szóló megállapodást a menedzsment nem tartja be. Ennek alapján ugyanis az idén 15 százalékos béremelés járna a légiutaskísérőknek. Hozzátette, hogy szakterületi függelékek - az egyes szakterületekre vonatkozó egyedi szabályozások - tekintetében lát lehetőséget a megegyezésre.

A Malév a szakszervezetek közleményére reagálva kifejtette: a kollektív szerződést felmondó levelet még a sajtóközlemény kiadása előtt, a jogszabályokban meghatározott módon kézbesítették. A légiutaskísérők béremelését illetően a menedzsment az ebben a körben dolgozók magas, tavaly bruttó, havi 450 ezer forintos átlagjövedelmére, illetve a légitársaság nehéz anyagi helyzetére tekintettel kezdeményezte a megállapodás módosítását.

A légitársaság tulajdonosai és vezetése továbbra is elkötelezettek a megállapodás megszületése iránt - hangoztatja a Malév. A kollektív szerződésről hétfőn már tárgyaltak, ezen a szakszervezetek időt kértek, a következő fordulóra pénteken kerül sor.

A pilótákat tömörítő Hunalpa elnöke, Szentei Péter korábban az MTI kérdésére elmondta, hogy a kollektív szerződés úgynevezett szakági részében, ami a pilóták munka- és pihenőidejét, a besorolási szabályzatot és a fegyelmi eljárási rendet tartalmazza, meg tudtak egyezni. A szakszervezet kompromisszumra törekedett és elfogadta a menedzsment kérését, hogy az eddig évi 750 órában maximált repült időt 850 órára emeljék.

A Malév Zrt. a légitársaság reprezentatív szakszervezeteivel folytatott eredménytelen tárgyalás után - megegyezés hiányában - február 29-én mondta fel a 2000-ben megkötött kollektív szerződést, ami még három hónapig, május 31-ig marad érvényben.

A kollektív szerződést február 28-ig nem lehetett felmondani. A Malév menedzsmentje - ismertetése szerint - egy piackonform, rugalmas foglalkoztatást biztosító új kollektív szerződést szeretne kötni, mivel az elmúlt nyolc évben megváltoztak a piaci körülmények és a működési feltételek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!