2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Japánban mostanság "megmentőművész"-ként aposztrofált Carlos Ghosn a héten újabb nagy fába vágja a fejszéjét. A Nissan mellett ugyanis a napokban veszi át a francia Renault vezetését is. A kettős feladat és az újabban ismét kellemetlenebbé váló üzleti klíma azonban még számára is komoly kihívást jelenthet.

A cégek igazgatása mellett a saját időbeosztás megszervezése sem lesz könnyű feladat Ghosn számára, a két munkahely ugyanis 10 ezer kilométer távolságban található egymástól. A vezér hat hónapot kért, hogy átlássa a Renault szervezetét, erősségeit, és gyengeségeit, majd ezt követően kívánja megtenni a szükséges lépéseket.

"Nem szokásom prekoncepciók alapján dolgozni, jobbnak tartom, ha tiszta lappal kezdek neki egy ilyen fajsúlyú feladatnak. Ennek során az eddigi tapasztalataimat és a vállalat különböző szintjén lévő kollégáktól jövő információkat éppen úgy felhasználom, mint a versenytársak előremutató újításait" - vallotta meg néhány hete sikereinek egyik kulcsát Ghosn a Le Monde című lapnak.

A komorra festett kép ellenére a francia cég tavaly rekorderedménnyel zárt, hiszen 3,5 milliárd eurós profitot realizált, és 2,3 millió járművet értékesített. Sokat elmond azonban a kihívás nagyságáról, hogy 2010-re a tervek szerint közel kétszer ennyi, vagyis négymillió autót kívánnak eladni. Az eredmények az európai piac mellett nagyrészt az amerikai értékesítéstől függenek. Itt a Renault komoly lemaradásban van, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy alacsony bázisról gyors növekedést produkálhat. Ebben természetesen a Nissan sikereire kíván támaszkodni, és a végletekig ptóbálja majd kihasználni a két cég közötti szinergiákat.

Ezen az úton már néhány lépést megtettek: a gyárak két közös termelési platformot használnak, és ezek esetében a közös beszerzések arány eléri a 70 százalékot. Amennyiben ezt széles termékskála esetén tudják alkalmazni, úgy olyan költséghatékony tandem lehet a Renault-Nissan páros, amelynek vezetője egyszerre tudja mindkét autógyárat kormányozni.

(Menedzsment Fórum)

Kapcsolódó anyagok
Carlos Ghosn, a tízmilliárd dolláros menedzser
Kéz a kézben fejleszt a Toyota és a Nissan
Bevált a keménykezű menedzser

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!