A gazdag embereket nem érdekli, mi van másokkal - mondja a sztereotípia, de az a helyzet, hogy közhely maximálisan helytálló, de úgy, hogy még a tudomány is megerősíti. A témában az elmúlt évek alatt számos kutatást végeztek, és ezek mind arra jutottak, hogy hiába várunk empátiát a vagyonosaktól, ők egyszerűen képtelenek rá, írja a Quartz.
A magazin cikke egy tavaly októberi kutatásból indul ki. A New York University pszichológusai tavaly októberi vizsgálatuk során rámutattak, hogy a gazdag emberek tudattalanul kevésbé veszik észre az embereket, akik mellett elhaladnak az utcán.
A kísérletben 61 résztvevőre Google Glasst adtak, és megkérték őket, hogy sétáljanak egy háztömbnyit Manhattanben, majd az volt a feladatuk, hogy anyagi hátterüknek megfelelően jelöljék meg, melyik vagyoni osztályhoz tartoznak.
A Glass felvételeinek elemzése után arra jutottak, hogy a magukat vagyonosként meghatározók nem néztek annyi ideig azokra, akik mellett elhaladtak az utcán, mint a magukat alacsonyabb osztályba sorolók. Szóval a gazdagok szó szerint észre se vették a többi embert.
Ezt a pszichológusok a motivációs relevanciához kapcsolják. A motivációs relevancia azt takarja, hogy jobban odafigyelünk másokra akkor, ha úgy észleljük, valamiért fontosabbak a mi helyzetünk szempontjából, mint a többiek. Ez a fontosság megnyilvánulhat abban, hogy valamilyen úton fenyegetnek minket, de abban is, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy jutalmat kapunk tőlük.
Hasonló vizsgálatot végeztek el egy fejlettebb szemmozgás-követő rendszerrel. Ezúttal a résztvevőknek egy sor, Google Street View-ról lementett fotót kellett megnézniük, majd válaszolniuk egy kérdőívre, ami a képeken látható emberek társadalmi osztályára kérdezett rá. Ezúttal is azt találták, hogy a magukat gazdagnak vallók kevesebb időt töltöttek a többi ember szemrevételezésével.
Egy további kísérlet arra kereste a választ, hogy a mások megfigyelésére fordított idő hossza vajon tudatos döntés vagy spontán kognitív reakció eredménye. 400 fő részvételével online vizsgálatot folytattak, mely során olyan képeket kellett szemügyre venni, melyek mindegyikén öt tárgy (ez lehetett gyümölcs, ruha, bármi) és egy emberi arc szerepelt. Felvillant egy kép, majd rögtön egy másik is, mely vagy ugyanolyan volt, vagy kismértékben eltért az elsőtől. A résztvevőknek akkor kellett lenyomnia a space billentyűt, amikor úgy érezték, felfedezték a különbséget, vagy amikor megbizonyosodtak arról, hogy nincs is különbség a két kép között. Az alacsonyabb vagyoni osztályba tartozók hamarabb felismerték az arcok változásait, mint a gazdagok, ami azt jelzi, hogy az arcok számukra nagyobb motivációs relevanciával bírtak.
A gazdagok nem csak a fizikailag nem figyelnek oda a másikra, hanem az érzelmileg sem. Egy 2012-es vizsgálat során két videót vetítettek a kontroll csoportnak, az egyiken egy férfi azt magyarázta, hogyan kell teraszt építeni, a másik rákos kisgyerekekről szólt. A szívritmus monitorozása során a kutatók azt találták, hogy a módosabbak érzéketlenebbek voltak a beteg gyerekek szenvedéseire. Egy további vizsgálat azt bizonyította be, hogy a jómódúak kevésbé sikeresek az érzelmek arcról való leolvasásában, egy 2009-es kísérletből pedig az derült ki, hogy a gazdagok még akkor is kevésbé figyelnek oda a társaik szavaira, ha egy összepárosítós vizsgálaton hasonlóan gazdag párt kapnak.
Mindennek pénzügyi oka van: a gazdagok hozzászoktak ahhoz, hogy mindent pénzzel oldanak meg, tehát nincsenek rászorulva a többi ember empátiájára és jóindulatára, így tudattalanul is ennek megfelelően viselkednek. A kevésbé jómódúak pedig abban nőnek fel, hogy szükség van a másikra, így megtanulnak csapatban játszani, és odafigyelni a társaik igényeire és érzelmeire. A szegényeknek egyszerűen azért jobbak a társas készségeik, mert rá vannak kényszerülve, hogy azok legyenek.
Az eltérő pénzügyi helyzet így szül tehát eltérő viselkedésmintákat. Az is probléma, hogy a gazdasági olló önmagát gerjesztve nyílik egyre nagyobbra és nagyobbra: minél több pénze van a módosaknak, annál kevésbé látják a szegényeket - átvitt értelemben és szó szerint is. Ez azonban nem csak az anyagilag kiszolgáltatottabbaknak rossz, mert a társas készségek fejletlenségét a gazdagok személyes kapcsolatai sínylik meg, az elmagányosodásra pedig az egészségük is rámehet.
Ezt a mindenkinek rossz helyzetet akkor lehetne megoldani, ha a gazdagoknak sikerülne empatikusabbá válniuk. Akkor nem lennének vakok az elesettek helyzetére, és feltehetőleg anyagi segítséget is nyújtanának nekik a felzárkózásra. A szegényeknek így kevesebbet kellene nélkülözniük, a gazdagabbak pedig a fejlettebb társas készségeik miatt nem magányosodnának el. Mindez jól hangzik, de hogy a gyakorlatban hogyan lehetne megvalósítani, az továbbra is kérdéses.
mfor.hu
