Péli Gábor, aki szervezetszociológusként, illetve egyetemi professzorként a holland gazdaság összefüggéseit vizsgálja, egy 2003-as kutatást idéz, mely szerint a holland cégek harmada, ezen belül pedig az 500 fő feletti cégek negyven százaléka szigorított a másodlagos munkafeltételeken. Az alkalmazotti bónuszcsomagok munkavállalónként átlag 200 euróval csökkentek, derül ki a Hay Group felméréséből, amely ugyancsak 2003-ban 230 nagy- és középvállalatot vizsgált meg.
A megtakarítások körébe tartozik a telefonhasználat korlátozása. Az ING banknál például a vállalati mobilok negyedét vonták be a dolgozóktól, de hasonló lépéseket tervez a PricewaterhouseCoopers (PWC) és a KLM is. A PWC ezenfelül még a vállalati gépkocsihasználatot is korlátozza, a vállalati belső tréningeket pedig saját termeikben igyekeznek megtartani, a megszokott előkelő hotelek helyett. A munkatársak economy classon, sőt alkalmanként fapados járatokon repülnek.
Spórolnak a marketing eszközökön is
A vállalatok jelentős megtakarítási forrást látnak a marketing területén is, igaz, a konjunktúra jeleire ez a trend nagyon gyorsan megfordul. 2003 közepén feleannyi marketing-, reklám-, pr- és álláshirdetés szerepelt a holland újságokban, mint 2000 végén.
A megtakarítások másik részét a működés javításától remélik a cégek. A Philips a fogyasztói elektronikagyártás profilszűkítésétől 400 millió eurós többletet remél, amellyel a már 2003-ra betervezett egymilliárdos megtakarítást fejeli majd meg.
Felmérésekkel jól dokumentáltak az it-szektor kiadáscsökkentései is. Ebben a szektorban az első lépés a külsős munkaerő leépítése, de a platformok, szoftverek standardizálásától, a kompatibilitás növelésétől is megtakarításokat várnak elsősorban a fejlesztés, a szervizelés és a beszerzés területén, olvasható a Világgazdaság cikkében.
Kapcsolódó anyagok
Sporolós főnökök - meddig mennek el
Jelentős pazarlás a dokumentumkezelés során
A holland cégeknél luxus a céges mobil és gépkocsi
A romló körülményekre a tavalyi év során a holland cégek elsősorban a dolgozók béren kívüli juttatásainak akár 20-40 csökkentésével válaszoltak, írja a Világgazdaság.