A nagy növekedés elsősorban annak volt köszönhető, hogy húsvét az idén áprilisban volt, tavaly viszont márciusban. Márciusban és áprilisban együtt véve 3,2 százalékkal volt nagyobb a forgalom a BAA brit repülőterein, mint tavaly márciusban és áprilisban.
Az európai menetrend szerinti járatok utasforgalma 10,8 százalékkal, a tengerentúli járatok utasforgalma 15 százalékkal nőtt tavaly áprilishoz képest, azonban ezen belül az észak-amerikai járatokon csak 4,2 százalékkal volt több utas.
Ferihegy forgalma is növekszik
A Magyarország feletti légiforgalom a következő évekre várt, átlagos 9-10 százalékos növekedés mellett duplájára emelkedhet 2020-ig írta korábban az mfor.hu. "Nem csak a légtérben, hanem a Ferihegyi Repülőtéren is növekszik majd a gépek forgalma, az idei 1-2 százalékos bővülést követően várhatóan 4-5 százalékkal emelkedik a következő években" - mondta Mudra István, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat igazgatója.