3p

Gyorsabban romlott az idei év első negyedévében a versenyképesség és az üzleti környezet Magyarországon a tavalyi év utolsó negyedévéhez viszonyítva a GKI felmérése szerint.

Az előző negyedévhez képest 2009 első negyedévében a makrogazdasági teljesítmény, a munkatermelékenység és a relatív költség-versenyképesség alapján számított versenyképességi index (VEX) 1 százalékkal emelkedett Lengyelországban és 0,9 százalékkal Romániában, míg a többi vizsgált országban csökkent.

Az index csökkenése Magyarországon volt a legkisebb mértékű, 1,7 százalékot tett ki, majd Ausztria és Csehország következett 2,3, illetve 2,7 százalékkal. Szlovéniában és Szlovákiában erőteljes volt az esés, 4,9, illetve 7 százalékot ért el.

Tavaly az utolsó negyedévben Magyarországon a VEX csökkenése szerényebb volt, 0,6 százalékot tett ki.

A jelentés szerint az, hogy a magyar VEX nemzetközi összehasonlításban csak viszonylag csekély mértékben romlott 2009 első negyedévében, legfőképpen a forint euróval szembeni leértékelődésére és a munkatermelékenység relatíve kedvező alakulására vezethető vissza. A forint gyengülése jelentősen ellensúlyozta a makrogazdasági teljesítményben elsősorban a nyugat-európai recesszió nyomán végbement romlást.

A VEX tényezői közül a munkatermelékenységi index Romániában, Ausztriában, Magyarországon és Csehországban kisebb mértékben, 0,9-3,2 százalék közötti sávban romlott, Szlovákiában és Szlovéniában ennél jóval erőteljesebben, 7,9, illetve 8,3 százalékkal.

A makrogazdasági teljesítményt kifejező index értéke 2008 negyedik negyedévéhez képest mindegyik vizsgált országban romlott, a legkisebb mértékben Lengyelországban és Romániában, leginkább pedig Szlovákiában. Magyarország a középmezőnyben van.

A költség-versenyképesség az eurót használó Ausztriában, Szlovéniában és Szlovákiában kissé romlott, a többi országban javult, a legnagyobb mértékben Lengyelországban és Romániában.

Az idei év első negyedévében - hasonlóan 2008 minden egyes negyedévéhez - az üzleti környezet minőségét tükröző index (ÜX) értéke is tovább csökkent. A felmérés szerint az állami magatartás kiszámíthatatlansága az első negyedévben a korábbiaknál valamivel jobban zavarta a gazdaság szereplőit. Erre az időszakra esik a miniszterelnök lemondása, az új kormány zavaroktól sem mentes megalakulása. Az állami magatartás bizonytalanságai leginkább a kis- és középvállalatokat érintik hátrányosan, a nagyvállalatokat csak alig-alig zavarja a nehezen kiszámítható gazdaságpolitika.

Az üzleti környezet bizonytalan voltának említési gyakorisága ezzel szemben számottevően csökkent a korábbiakhoz képest.

A 10 éves magyar állampapírok kamatfelárának negyedéves átlagai 2008-ban folyamatosan nőttek. Ez a folyamat 2009 első negyedévében is folytatódott. A válság minden "kockázatos" országban emelte a finanszírozás felárát, de a közép-kelet-európai országok közül csak a Baltikumban és Romániában volt tapasztalható hasonlóan magas kamatfelár.

Az üzleti infrastruktúra alakulásának jellemzésére használt új gépkocsi-eladások 2005 közepe óta csökkenő trendet követnek. 2008 negyedik negyedévében az eladások valósággal zuhantak, majd 2009 első negyedévében tovább estek. Az idei első három hónapban az egy évvel korábbi azonos negyedévhez képest a csökkenés 41 százalékos. Ilyen kevés gépkocsit a 2000-es évek egyik negyedévében sem helyeztek forgalomba.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!