1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Bőven több mint 50 százalékos lehetett az új mobilkészülékek nemzetközi piacán az idei év első negyedében a piacvezető Nokia és a második helyezett Motorola együttes részesedése. Ezt a Gartner kutatóintézet közölte, amely a finn cég részét az eladásokban 34 százalékosra, az amerikaiét 20,3 százalékosra tette, megjegyezve, hogy mindkettő közel 4 százalékponttal növelte a maga részét az egy évvel korábbihoz képest.

A Gartnernél a Samsung a harmadik 12 és fél százalékkal, az ugyancsak dél-koreai LG a negyedik 6 és fél százalékkal és a Sony-Ericsson az ötödik 6,1 százalékkal. A negyedéves eladásokat az intézet globálisan 224 millió telefonra becsüli az egy évvel korábbi 181 millió után. A 3G, azaz harmadik generációs mobilok eladásai a Gartner szerint az idén 100-110 millió darab között alakulnak, tavalyhoz képest nagyjából megkétszereződnek.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!