A világ a portfólió-munkások térnyerése felé halad: egyre kevesebb nagyvállalkozást, egyre több kisvállalkozás tart el – véli Charles Handy, szervezetfilozófus, aki tavaly Magyarországon is mesélt elméleteiről.
Hegedűs Zoltán - aki többek között a BP, az Aral és a Castrol nemzetközi nagyvállalatoknál töltött be vezetői pozíciót - a növekvő számú kis- és középvállalkozások számára kívánja átmenteni a multiknál szerzett tudását most megjelent könyvében, melyből megtudhatjuk, mit érdemes megtanulni a multiktól és mit nem.
Hegedűs Zoltán szerint tévhit, hogy minden multinál töltött év duplán számít. Tudás szempontjából akár triplának is számíthat – véli a szerző, terhelés szempontjából pedig egyénfüggő. Hegedűs úgy véli, mindenkinek hasznos lenne megtapasztalnia a multinacionális közeget, munkastílust, követelményrendszert, mielőtt máshol is elhelyezkedik. Szokás a multikat kritizálni, de ami elvitathatatlan, az a rengeteg felhalmozott tudás, mely egy ilyen helyen sajátítható csak el.
A szerző könyvében tíz, multiknál megszerezhető tudásfajtát említ, melyekből az mfor.hu kérésére hármat emelt ki. Véleménye szerint a korszerű személyzeti politika, a teljesítmény-értékelési rendszer és a pozitív hozzáállás az, amit minden, kkv-szektorban dolgozó vezetőnek és alkalmazottnak is érdemes lenne elsajátítania. Utóbbi, azaz a pozitív hozzáállás, szinte mindenre vonatkozik, még a kudarccal való szembesülésre is.
Nehézkes gépezet - nincs szükség új ötletekre
Természetesen egy ekkora gépezetnek sok hátránya is van, melyek átvételétől kifejezetten óv mindenkit a szerző. A tíz legnagyobb hátrány közül Hegedűs Zoltán főként a korlátokat emeli ki, melyekkel a legtöbb multinál szembesül a munkavállaló.
Bár sok helyen belső pályáztatás, ötletelés folyik, a munkavállalóktól elvárják az újító szándékot, az alulról jövő kezdeményezéseket a legtöbbször mégsem fogadják el, inkább csak a felülről jövő tanácsokat. Ez frusztrációt okozhat sok embernek.
A multi mint vallás
A szerző egyik legprovokatívabb kijelentése szerint ateista ember szinte alkalmatlan egy multinacionális cég csúcsvezetésére. Egy ekkora szervezeti rend ugyanis sok párhuzamot mutat az egyházi és katonai szervezettel. Az egyházi közösséget a közös hittétel tartja össze, a katonaságot a közös ellenségkép. A multinál mindkét elem megtalálható: az ellenség a konkurencia, a hittétel pedig a vállalat fejlődése.
Ezt a hittételt és az együvé tartozást erősítik a dolgozókban a tréningek során, a lojalitás alapját pedig a céges célok látványos megfogalmazása jelenti. Ezt a célt szolgálják a "kőbe vésett" alapelvek, oklevelek, elismerések, céges sikerek közös ünneplése. Néhol még céges indulók is vannak, a cégvezérek beszédei pedig gyakran vallási vezetők prédikációjához hasonlítanak – olvasható az Amit érdemes megtanulni a multiktól, és amit nem című könyvben. Ezek célja rendszerint a vállalat és a munkatársak dicsérete - ez a stílus a magyaroktól sokkal inkább távol áll, mint például az amerikaiaktól. A multik nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a profiton kívül társadalmi hasznot is hozzanak, és ezzel a "jósággal" azonosítják magukat.
A multi mint hadsereg
Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a multik elsődleges célja a profitszerzés. A térnyeréshez, a konkurencia legyőzéséhez, a kitűzött célok eléréséhez pedig nagyon koncentrált, erőskezű vezetésre és jól egyben tartott csapatra van szükség. Sok helyen hirdetik magukról multinacionális cégek, hogy nyitottak a színes, egyéni megoldásokra, a végeredmény azonban a legtöbb helyen az uniformizálódás, a "parancsok" megkérdőjelezhetetlensége. Így az egyénieskedő munkatársaknak hosszú távon általában nincs maradásuk.
A multi inkább támadó, mint védekező hadsereg, vállalati titkai pedig felérnek a hadititokkal – elemzi a szerző a multik és a hadsereg közti hasonlóságot.
A leírtak cinikus hangvétele ellenére Hegedűs Zoltán rengeteget köszönhet több évtizedes, multiknál töltött tapasztalatainak. Szerinte a dél-alföldi folyópart, ahol gyerekkorában játszott, és volt munkahelyének londoni központi irodája nagyon sok szempontból igen távol áll egymástól, sok egyéb szempontból azonban mégsem.
Amit viszont minden vállalkozó figyelmébe ajánl - akár kicsi, akár nagy céget vezet az ember -, az a folyamatos megújulni tudás. Véleménye szerint csak ez visz előre, főleg a mostani időkben.