2p

A szociális és munkaügyi minisztériummal egyeztet július 17-én a diósgyőri kohászati cég, a DAM 2004 Kft. helyzetének megnyugtató és lehetséges rendezéséréről a Vasas Szakszervezeti Szövetség - tájékoztatta Balogh Béla a szakszervezeti tömörülés elnöke az MTI-t szerdán.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség az egyeztetésen elsősorban azt szeretné elérni, hogy a felszámolás alatt álló diósgyőri kohászat azon elbocsátandó munkavállalói, akik közel állnak a nyugdíjkorhatárhoz, korengedménnyel, korkedvezménnyel nyugdíjba mehessenek - mondta az elnök, hozzátéve: az ez irányú korábbi kezdeményezést a helyi munkaügyi központ jogszabályokra hivatkozva elutasította.

Azt is szeretnék elérni, hogy a szakmai kultúra tovább maradhasson fenn Diósgyőrött. Ezért támogatják azt, hogy a Diósgyőri Foglalkoztatási-társaság (Difo) mintegy másfélszáz olyan kohászt alkalmazzon, akik a gyártósorok esetleges újraindításánál ott lehetnek, és betaníthatnák az újonnan felvetteket. A szaktárca támogatását ehhez is kérik.

Balogh Béla elmondta azt is, hogy a Vasas-szakszervezet lehetőségeihez mérten mindent megtesz az állás nélkül maradt diósgyőriek  problémájának kezelésére. Az országos szervezet, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetsége, valamint a DAM 2004 Kft. vasas szakszervezete összesen két millió forint segélyt osztott ki a diósgyőri kohászat szakszervezeti tagjainak - emlékeztetett az elnök.

A szakszervezeti vezető egyoldalú és felelőtlen kijelentésnek tartja a FIDESZ miskolci elnökének, Lenártek Andrásnak a DAM 2004 Kft-vel kapcsolatos nyilatkozatát, mely szerint "A cég lényegében magára maradt a gazdasági krízisben, holott kaphatott volna mentőövet". Ez egészen egyszerűen nem igaz - szögezte le.

A diósgyőri kohászatot működtető DAM 2004. kft. felszámolását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság június 24-én rendelte el, a felszámolással a Ratisz Kft-t bízta meg.

A korábban megkezdett csoportos létszámleépítést a felszámoló szervezet folytatja, ennek kezdési időpontja augusztus 17-e befejezése szeptember 17-e. A DAM 2004 Kft. jelenleg még állományban lévő 704 dolgozója közül 15 híján mindenkit elbocsátanak, a maradók lényegében a felszámolás adminisztratív lebonyolításában dolgoznak.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!