3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis (EMMA) használatához annak idején kiváltott kódszámmal csak 2006. december 31-ig követhetik a munkavállalók, hogy bejelentette-e őket foglalkoztatójuk, az aktuális helyzetet a kormányzati portál Taj-szolgáltatások menüpontnál ellenőrizhetik - ismerteti az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapja.

Ahhoz, hogy a munkavállalók megbizonyosodjanak, hogy munkaadójuk valóban bejelentette őket, lehetőség van az EMMA rendszerben, használatához viszont újabb regisztráció szükséges. Az ügyfélkapu használatához a regisztrációt a lakóhely vagy a tartózkodási hely szerinti okmányirodában intézhetik el.

A munkáltatóknak 2007. január 1-jétől nem az EMMA, hanem az APEH részére kötelező bejelenteni - más adatokkal együtt - a munkaviszony létesítését illetve a munkavállaló kilépését. Így az újabb adatokat a kormányzati portálon érhetik el az érdeklődők. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról közvetlenül is elérhető a kormányzati portál Taj-szolgáltatások menüpontja.

Az EMMA rendszert 2004. május 1-jén hozta létre a munkaügyi tárca azzal a céllal, hogy itt valamennyi a Munka törvénykönyve hatálya alá tartozó munkaviszony szerepeljen. Ennek alapján javult a munkaügyi ellenőrzések hatékonysága, mert a munkaügyi felügyelők elektronikus úton lekérdezhették, hogy az ellenőrzött munkáltatónál kik is valójában a bejelentett foglalkoztatottak. A munkavállalók is ellenőrizhették a kiváltott kódszám alapján, hogy a munkáltatójuk bejelentette-e foglalkoztatásukat.

Az adatbázis a 2004. május 1. előtti adatokat az Országos Nyugdíjbiztosítótól, illetve az Egészségbiztosítási Pénztártól vette át, majd a cégek együttműködésével ezeket az adatokat is ellenőrizték. A néhány év alatti több mint 6 millió új bejelentést is folyamatosan ellenőrizték, egyebek között összevetették a céginformációs adatbázissal. Figyelték, hogy az adott cég létezik-e, és milyen változások adódtak.

A 2006 őszéig regisztrált 6,3 millió munkáltatói bejelentés közül például 2,9 millió vonatkozott új munkaviszony létesítésére, illetve adatmódosításra, 1,9 millió pedig kilépésre. A fennmaradó mennyiség olyan bejelentés volt, amelyekben, például határozott idejű munkaviszonyoknál, a munkáltató egyszerre jelentette a munkaviszony létesítését és a kilépést. Mint arról a rendszer átadásakor az MTI beszámolt: a fejlesztés mintegy 200 millió forintba került, a számítástechnikai beszerzések hozzávetőleg 400 millió forintba, az országos ismertetést szolgáló kommunikációs program 80 millió forintba. A Foglalkoztatási Hivatalban létrehoztak egy munkaügyi nyilvántartó központot.

Az adatbázisnak az adatokat 2007. január 1-jétől az APEH szolgáltatja, de az közvetlenül csak a munkaügyi ellenőrzésekhez használható. A munkaügyi és a pénzügyi tárca már régóta egyeztetést folytat arról, hogy az adatbázist miként hasznosíthatná napi munkájához a munkaügyi intézményrendszer, illetve a munkaügyi statisztika. Segítségével ugyanis pontos adatokat lehetne kapni a foglalkoztatottakról ágazatonként, szakmánként, területenként.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!