A felfele tartó energiaárak, az emelkedő bérköltségek és adóterhek mellett figyelembe kell venni az olaj, valamint a fémárak szinte töretlen növekedését is, ami még rosszabb helyzetbe hozhatja a gyártással foglalkozó vállalatokat. Attól függően lesz kénytelen egy társaság az eladási árain módosítani, hogy ezek a körülmények együttesen mennyire érintik majd - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Potos János, a Bramac Kft. kereskedelmi és marketingigazgatója.
Az euró/forint árfolyam változása is része a kalkulációknak, így a cégek egy része már ősszel 10 százalékkal vagy ennél is nagyobb mértékben emelné árait. Úgy tűnik azonban, hogy ezúttal lesz egy második hullám is. Több társaság - köztük a Bramac - tavasszal ugyanis már végrehajtott egy drágítást, így ezek ősszel minden bizonnyal nem lépnek, vagy csupán "árrendezést" hajtanak végre termékeik között. Így a nagyobb, a piacot utolérő árnövelést a jövő év elejére - az újabb gázáremelés utáni időszakra - tartogatják.
Száraz Béla, a Rába Tégla- és Cserépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója szerint az újabb energiaár-emelés és a bérköltségek növekedése padlóra küldheti az iparág magyar tulajdonban lévő, középméretű vállalatainak jelentős részét. Tavasszal 4,5 százalékkal emelték termékeik árát, ám májusban a szezonális kereslet drasztikus csökkenése miatt - egy-két termék kivételével - visszavonták az áremelést. Száraz a Napi Gazdaságnak elmondta: gyakorlatilag egész éven át szinte minden termékük akciós áron kapható, mert különben nem lehetne eladni.
Szabó Kázmér, a Téglagyártó és -Forgalmazó Kft. gazdasági igazgatója szerint az energiaárak növekedése, valamint a különböző megszorító intézkedések miatt legalább 15 százalékos áremelésre volna szükség ahhoz, hogy gazdaságosan tudjanak termelni. Ugyanakkor a folyamatosan csökkenő kereslet óvatosságra inti a céget, hiszen az elmúlt hónapokban már így is jelentős készleteik halmozódtak fel - áll a Napi Gazdaság írásában.