2p

A legnézettebb amerikai televíziós műsornak számító Super Bowl az idén 90 millió nézőt vonzhat a televíziók elé. Az amerikai futball döntője nem véletlenül számít a tengerentúli reklámipar legfontosabb eseményének is.

A cégek évről-évre a február első hétvégéjén megrendezésre kerül eseményre időzítik új kampányaikat, és ekkor mutatják be a gyakran óriási költségvetéssel készülő reklámfiljeiket is. A felfokozott érdeklődés persze a reklámidők percdíjaiban is érvényesül, az idén átlagosan 2,25 millió dollár harminc másodperc hirdetés ára. Az idei jogtulajdonos a CBS, aki a tavaly közvetítő ABC-t licitálta túl, elégedett lehet, hiszen a rekordnak számító díj ellenére szinte minden reklámot értékesítettek. A magas nézettség miatt ugyanakkor nem számít kiugróan magasnak egy fő elérése, amely az idei előrejelzések szerint 1,67 dollár lesz átlagosan.

A hirdetők számára ez persze presztizst is jelent, és mindent meg is tesznek, hogy hatvanegy sugárzott szpotból az övék legyen a legemlékezetesebb. A reklámok között azért kakukktojásnak számítók is vannak. Tavaly az ifjúsági drogellenes program filmje szerepelt a kínálatban, míg idén Bush elnök politikáját támadó hirdetés képviseli majd a társadalmi célú kampányokat.

Kapcsolódó anyag
A sport csak másodlagos

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!