2p

A Gallup intézet országos felmérése szerint a svédek 60 százaléka támogatja kormányának azt a szándékát, hogy legalább az első két évre korlátozza a tíz új tagország munkavállalóinak beáramlását Svédországba.

A Gallup intézet országos felmérése szerint a svédek 60 százaléka támogatja kormányának azt a szándékát, hogy legalább az első két évre korlátozza a tíz új tagország munkavállalóinak beáramlását Svédországba.

A svéd kormány pénteken terjesztette a parlament elé az átmeneti korlátozások törvényjavaslatát, a vita után a szavazás két hét múlva várható. Az északi ország szociáldemokrata kormánya korábban azt mondta, hogy nem látja szükségét semmilyen korlátozásra az új tagokkal szemben, novemberben azonban már megváltoztatta a véleményét. A változás indokául azt hozták fel, elejét akarják venni annak, hogy sokan csak a hazainál jóval magasabb szociális juttatások miatt települjenek be Svédországba.

A tíz új ország munkavállalói a törvényjavaslat értelmében csak úgy léphetnek be állást vállalni Svédországba, ha már érkezésük előtt munkavállalási engedélyt kértek és kaptak is. A javaslat két év átmeneti időt ad a svéd munkaerőpiac teljes megnyitásáig az új tagok állampolgárai előtt, de nyitva hagyja a kaput a két évi átmenet meghosszabbítására is.

Több ellenzéki párt, valamint a svéd gyáriparosok szövetsége elfogadhatatlannak és méltatlannak nevezte a korlátozó törvényjavaslatot. Mostanra az EU mind a 15 tagországa életbe léptetett különböző időtartamú és szigorúságú korlátozásokat a leendő tíz új ország munkavállalóival szemben. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!