1p

A Ford Motor a szakértők által vártnál nagyobb nyereséggel fejezte be az idei harmadik negyedévet, és ezzel már a hatodik egymást követő negyedévet zárta profittal - közölte a cég kedden.

A második legnagyobb amerikai autógyártó harmadik negyedévi adózott eredménye 1,7 milliárd dollár, részvényenként 43 cent lett az egy évvel korábbi 997 millió dollár, részvényenként 29 cent után.

Az augusztusban értékesített Volvo egysége nélkül számított negyedéves eladásai 1,7 milliárd dollárral 29 milliárd dollárra emelkedtek.

Az egyszeri tételek nélküli üzemi eredmény részvényenként 48 cent lett. A szakértők jóval kisebb, 38 cent üzemi eredményre számítottak részvényenként.

A Ford bejelentette azt is, hogy a harmadik negyedévben 2 milliárd dollár adósságot fizetett vissza, pénteken pedig további 3,6 milliárd dollárt fog. Az adósságcsökkentések hatására évi mintegy 800 millió dollárral kevesebb kamatot kell fizetnie a vállalatnak.

A Ford árfolyama 0,7 százalékos erősödésre állt a New York-i tőzsde keddi nyitása előtt elektronikus kereskedésben.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!