2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A nagyok nagyok maradtak, így foglalható össze a legjelentősebb vállalatok listájának tapasztalata.

A világ legjelentősebb vállalatainak árbevétel szerinti rangsorát továbbra is az amerikai Wal-Mart Stores vezeti - derül ki az Ecostat által kiadott ranglistából. Az első tíz helyen szinte alig volt változás 2002-ben: mindössze a Citigroup esett ki ebből a körből, tizennegyedik lett, a Royal Dutch/Shell Group pedig négy helyet javított, így most a harmadik - számolt be a Világgazdaság.

A két évvel ezelőtti eredményekhez képest a többi energiaipari cég is előkelőbb helyre került: a leglátványosabb az amerikai Chevron előretörése, amely 2000-ben még csak az 59. volt, most pedig a 15. Árbevételének hirtelen megduplázódása elsősorban annak a következménye volt, hogy 2001 októberében öszszeolvadt a Texacóval, és ezáltal az USA második legnagyobb energiaipari vállalatává vált - írja a Világgazdaság.

Több más cég is vásárlásainak köszönheti, hogy egyik évről a másikra az élbolyba került: 2001-ben az Allianz és az American International Group, 2002-ben pedig a Hewlett-Packard költött dollármilliárdokat egy-egy fúzióra, amely azután látványosan megmutatkozott a vállalatok árbevételében is, akár 30-40 hellyel repítve előre őket a ranglistán.

Az autógyártó cégek - a német DaimlerChrysler és a Volkswagen Group, valamint a japán Toyota Motor - viszonylag stabilan őrzik helyüket, ami Belyó Pál, az Ecostat igazgatója szerint már önmagában is igen szép teljesítménynek számít, tekintve, hogy a személygépkocsik piacán - minden kategóriában - rendkívül erős a verseny, és csak nagy erőfeszítések árán tudják a vállalatok megtartani pozíciójukat. A Világgazdaság beszámolója szerint a rangsorban hátrébb lévő autógyártók pedig szép lassan jönnek előre, bár sok esetben a helyezések változása látványosabb, mint az árbevételé, hiszen előbbit a többiek teljesítménye is erősen befolyásolja.

A 2001-es nagy zuhanást követően a számítástechnikai cégek lassan lábadozni kezdtek, de kettő kivételével egyikük sem tudott újra az 50. hely közelébe kerülni: így az IBM 20. és a Hewlett-Packard 29. helye igen előkelőnek számít az ágazatban - írja a Világgazdaság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!