
Átszervezési programja keretében a szórakoztatóelektronikai tevékenységére kíván fókuszálni a Sony, így több leánycégén túl kíván adni. Az értékesítésre váró egységek között van a Sony Plaza, a B and C Laboratories kozmetikai vállalat, a Maxim's de Paris francia étteremlánc, és a Sony Family Club is - számolt be a Nihon Keizai Shimbun című lap.
A japán elektronikai óriás befektetési alapokkal tárgyal az ügyletről, és reményeik szerint csomagban, kedvező áron tudják majd értékesíteni ezeket a cégeket. Ami a remélt bevétel összegét illeti, több száz millió dollárt vár a Sony.
Nem ez lesz az egyetlen változás az év elején, amit a vállalat első, nem japán vezérigazgatója, Howard Stringer bejelentett. Csupán néhány napja derült ki, hogy a valamikor a Sony cégérének számító walkmant nem gyártják többé Japánban. A társaság bejelentése szerint március végéig bezárja azt az üzemét, amely a sétálómagnót annak 1979-es debütálása óta gyártja. Nem ez lesz az egyetlen bezárásra ítélt egység, ugyanis az idén a tervek szerint 7 gyárban fejezik be a termelést, amely 4500 munkahely megszűnésével jár. 2008-ig összességében további 11 üzemét szüntetné meg a társaság, és 10 ezer fővel csökkenne a dolgozói létszám.