3p

Támogatást ígért Angela Merkel német kancellár a General Motors válsága miatt ugyancsak nehéz helyzetbe került Opel számára, az állami segítséget azonban feltételekhez kötötte.

Angela Merkel kancellár - aki kedden látogatást tett a németországi autógyár rüsselsheimi üzemében - több mint 3000 alkalmazott előtt elhangzott beszédében hangsúlyozta annak szükségességét, hogy az Opel mielőbb egy önálló beruházót találjon. Ebben az esetben az állam kész a támogatásra - jelentette ki a leghatározottabban Merkel, aki ugyanakkor a kormányzat közvetlen pénzügyi részvételét elvetette.

A támogatás lehetséges formájaként a kancellár az állami garanciavállalást említette. A General Motorsnak az amerikai elnök, Barack Obama által adott 60 napos ultimátumra utalva Merkel kijelentette: a német kormány az Opel-üzemeket működtető tartományokkal és a gyár vezetőivel együttműködve az elkövetkező 60 napot ki akarja használni a megoldás megtalálásának elősegítésére. A német kancellár első ízben tett látogatást az Opelnél a gyárat is rendkívül erősen sújtó válság kirobbanása óta. Merkel már korábban is támogatást ígért, azt azonban egy a jövő szempontjából megbízható rekonstrukciós terv elkészítéséhez, továbbá a General Motors anyavállalattal való vitás kérdések rendezéséhez, mindenekelőtt a szabadalmi jogok tisztázásához kötötte.

Az Opel által korábban előterjesztett tervet ugyanakkor a kormány elégtelennek tartotta, átdolgozásra visszaadta. Ezt követően a Németországban mintegy 26 ezer alkalmazottat foglalkoztató gyár jövőjével kapcsolatban számos találgatás kapott lábra, s az esetleges állami támogatás kérdése a politikusokat is erősen megosztotta. Az Opel korábban állítólag azt jelezte, hogy mintegy 3 milliárd euróra lenne szüksége, ezt azonban a kormány elutasította.

A gyár jövője ugyanakkor egyre inkább kampánytémává vált a közelgő parlamenti választások előtt. Merkel - a korábbi feltételeket, mindenekelőtt az önálló beruházó szükségességét megerősítve - a korábbinál határozottabban állt ki a gyár megsegítése mellett, amit a jelenlévők hatalmas ujjongással fogadtak. "A támogatáshoz megvannak az eszközeink" - szögezte le a kancellár, hozzátéve, hogy ehhez mindenekelőtt jövőképes koncepcióra van szükség. Ígéretet tett arra, hogy a német érdekeket fogja képviselni az Obama elnökkel a napokban folytatandó tárgyalásain. Bejelentette, hogy egy a kormány, a tartományok, a gazdaság és a gyár képviselőiből álló "tárgyalási csapatot" hoznak létre a német érdekek képviseletére.

A kancellár nyomatékosan utalt arra, hogy egyértelműen tisztázni kell a General Motors-szal való jövőbeni kapcsolatokat. Merkel úgy vélte, hogy az amerikai anyavállalatnak és a német gyárnak kölcsönösen szüksége van egymásra, mindez azonban nem nélkülözheti az önálló beruházót.

Az autóiparban dolgozókat is tömörítő IG Metall szakszervezeti szövetség ugyancsak kedden bejelentette, hogy a talpra állás elősegítése érdekében a szakszervezet kész áldozatokra, s ennek keretében a rövidített munkaidőt és az esetleges bércsökkentések elfogadását említette. Feltételnek nevezte ugyanakkor, hogy a General Motors nagyobb önállóságot biztosítson az Opel számára.

Carl Peter-Forster a felügyelő bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az Opel egy olyan önálló európai vállalat akar lenni, amelyben a General Motors csak kisebbségi tulajdonos lenne. Azt állította: megállapodás jött létre arról, hogy az amerikai anyavállalattól a gyár visszakapja szabadalmi jogait, különös tekintettel a technológiai szabadalmakra.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!