2p

Hol éri a magyar gazdaságot a globális recesszió?
Lehet idén is költségvetési osztogatás? Bóvliba vágják Magyarországot?

Online Klasszis Klub élőben László Csabával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. május 7. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Irak elsőszámú mobilszolgáltatója egy egyiptomi milliárdos kezében van. Az Orascom nevű vállalat igazi sikertörténet, pedig a cég csak védelemre harminc millió dollárt költ évente.

Az Orascom jelenleg leglátványosabb sikereit Irakban éri el, ahol 2003 óta van jelen. Az amerikai koalíció által felállított ideiglenes kormány ekkor adott két éves működési engedélyt az általa megvásárolt Iraqna cégnek. Az Orascom mellett még két másik vállalkozás kapott akkor hasonló engedélyeket. Az egyiptomi milliárdos cége azonban hamar maga mögött hagyta vetélytársait és jelenleg a piac 41 százalékát uralja amely 1,5 millió embert jelent, éves forgalma tavaly 249 millió dollár volt.

Az Orascom tulajdonosa és vezére, Naguib Sawiris mindig is híres volt arról, hogy ott lásson lehetőséget ahol más csak kudarcot sejt, habár ő sem járt mindig szerencsével. Jemenben és Szíriában például az ország vezetőinek közvetlen rokonságával kötött üzleteket, akik nem arról híresek, hogy a betartanák játékszabályokat - írta a New York Times.

Az üzletember, aki vagyonát építési vállalkozásaiból szerezte, a Közel-Keleten és Afrikában 22 országban jelenlevő telekommunikációs birodalmat alakított ki. Az itt jelenlévő 460 millió potenciális ügyfélnek csak 11,5 százaléka rendelkezik mobiltelefonnal, ami azt jelenti, hogy rengeteg kiaknázatlan lehetősége van ezekben az országokban. Az üzletember Európában sem tétlenkedik, annak ellenére, hogy afrikai részesedésének nagy részét el kellett adnia, Olaszország egyik legnagyobb szolgáltatóját a Wind-et 3,6 milliárd dollárért sikerült megvásárolnia.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!