Ezzel együtt a Napi által megkérdezett vállalkozók szerint sok jó időre és nagy hajrára lesz szükség ahhoz, hogy a tavalyi forgalom megismételhető legyen - ráadásul az ország más részeiből egyre több mozgóárus is itt próbál szerencsét. Az általában csak néhány napra érkező vendégek a Balatonnál és a Velencei-tónál is a jól felszerelt, könnyen megközelíthető, sokfajta szolgáltatást kínáló strandokat kedvelik. A legnagyobb forgalom ott tapasztalható, ahol jelentős összegeket költöttek fejlesztésre.
A dél-balatoni strandokon csaknem fél tucat büfét működtető, egyéni vállalkozóként dolgozó Madaras Béla szerint az utóbbi egy héten tömegesen érkeznek a nyaralók szinte minden településre. A legnagyobb forgalom a siófoki, a zamárdi és a balatonföldvári üzletben volt, de Balatonberényre sem panaszkodott. A jó idő miatt a Balaton Sound vendégei közül is sokan maradtak - erre korábban nem nagyon volt példa.
Bár az utóbbi napokban még a legcsúnyább műanyag békát is sikerült eladni a balatonszemesi strandon játékok és különböző, elsősorban vízi sporteszközök árusításával foglalkozó Darabos Tibornak, ám ez nem kompenzálja az előző hetek minimális forgalmát. Amíg a korábbi években július közepéig már legalább háromszor rendeltek új árut, addig az idén csak egyszer.
Az utóbbi napokban tízezrek érkeztek a Velencei-tó partjára is. Az agárdi és a gárdonyi strandok közelében már parkolni sem könnyű. Egyre nagyobb a kereslet a kiadó házak iránt is, erre hosszú évek óta nem volt példa. A forgalom növekedése miatt újabb sütőt és hűtőt is be kellett szereznie a térség több strandján is lángos- és fánkárusítással foglalkozó Nagy Vendelnének, aki immár a teljes rokonságot bevonva igyekszik helyt állni, írja a Napi.