2p

Tévedtek azok, akik szerint telítődött az Egyesült Államok internetes piaca, s azt vallották, hogy a felhasználók aránya különböző szociológiai okok miatt nem nőhet a lakosságon belül. A világ legnagyobb online társadalma tovább bővült, 5,5 százalékos növekedés után mérete elérte a 172 millió főt. Az amerikai felnőttek 77 százaléka használja a világhálót.

Az eMarketer előrejelzése szerint az USA internetes közössége mind abszolút értékben, mind a weben kívül rekedtek arányához képest gyorsan fog nőni az évtized végéig. 1995-ben, amikor a Harris elemző cég először mérte az internet terjedését, a felnőtt lakosságnak mindössze a 9 százaléka volt online. Ez 2000-re elérte az 57 százalékot, 2001-ben 64, 2002-ben 66, tavaly 74 százalék volt ugyanez az adat, idén pedig elérte a 77-et.

Egymilliárd netező világszerte

Ahogy a Menedzsment Fórum már korábban megírta, a nethez hozzáférők száma világszinten elérte az egymilliárdot, amiből mintegy 845 millióan használják azt rendszeresen. Elemzők szerint az USA még legalább az évtized végéig megtartja vezető pozícióját Kínával szemben. A szélessávú hozzáférések száma is nő, s egyre nagyobb arányban részesedik az összes elérésből. 2005 végén 195 millió szélessávú hozzáférés létezett a világon, ami 37 százalékos növekedés az előző évi 142 millióhoz képest. A szélessáv térnyerése még sokáig kétszámjegyű növekedést mutat majd globális szinten az ázsiai és latin-amerikai gyors fejlődés miatt.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!